Kicsi Lány valószínűleg nem lett volna túl életképes gyerek a vadonban. De aludni tud...
Bizony-bizony. Lucababa tud ám aludni....
Babanaplónk folytatódik: kiderül, tényleg van olyan, hogy jól alvó gyerek, de az is, hogy mi a különbség az éhes ébredés és a kolbászosszendvics-ébredés között, és az is, anya szerint van-e értelme egy héthónapos gyereknek mesét olvasni. (Nincs.) (De jó érzés.)
(előző rész: mindent a hawaii csirkéről)
Lehet utálkozni vagy irigykedni, de valóban létezik olyan gyerek, aki átalussza az éjszakát. Az enyém legalábbis durmol. A régi szép időkben este héttől reggel hétig ki sem nyitotta a szemét és akkor is csak diszkrét nyöszörgéssel jelezte, hogy korog a pocakja. Türelmesen várt, hogy kivegyük az ágyából, amint viszont a magasba emelkedett a habteste, azon nyomban kaját követelt. Ha nem kapta meg záros határidőn, azaz egy másodpercen belül, ordított. Ez most sem változott, igaz, Kicsi Lány már ,,csak" este nyolctól reggel hatig alszik. Egyszer-egyszer fél ötkor jelez. Akkor morcos vagyok. Nem kicsit. Nem vagyok én ehhez hozzászokva.
Persze a kötelező éjszakázásból mi sem maradtunk ki, de ez részben a saját hülyeségünk volt. Mert az első nyolc hétben a gyerek kelt hajnal kettőkor és ötkor. Én meg minden moccanására ugrottam, nehogy sírni kezdjen és felverje az apját is. Megtöltötte a hasát és büfi közben visszaaludt. Nyolc hetes volt, amikor áttettük a saját, részben a mi hálónkból nyíló szobájába. Majdnem belehaltam, hogy nem hallom majd a szuszogását. De hallottam, pedig nagyrészt süket vagyok. Úgy látszik, ilyen az anyai szervezet. Ha apa szeretne kolbászos szendvicset, azt nem mindig hallom meg, ha a gyerek nyöszörög, azonnal ugrok. Még. Lassan már nem mindig, mert kezd manipulálni a hisztijével és akkor a kolbászos szendvics-szindróma támadja meg a fülemet. Szóval áttettük a másik szobába, ötkor nyöszörgés. Győzködtem magam, hogy menjek már, de húztam az időt, hogy még fél perc és pattanok. Fél hétkor ébredtem arra, hogy úristen, Kicsi Lány éhen halt, mert a gonosz anyja nem adott neki enni. De nem halt éhen, nem is fogyott le, édesen aludt. Én meg rájöttem, hogy attól, hogy megmoccan, nem mindig éhes. Sőt. Azóta arra is rájöttem, hogy szinte soha nem éhes, de ez más kérdés.
Kicsi Lány valószínűleg nem lett volna túl életképes gyerek a vadonban. Ugyanis a babák állítólag azért ébrednek, mert bekapcsol az életjelző ösztönük, ha túl messzire gurulnak az anyjuktól és így védtelenek a vadakkal szemben vagy nem riadnak fel időről-időre, hogy egyenek. Tudom, ez nem nyugtatja meg az ismerőseimet, akik már mindent megpróbáltak, hogy legyen egy nyugodt éjjelük. Volt, aki kitette a gyereket a szobából, mondván biztos a szülők mocorgására ébred fel. Volt, aki éppen hogy bevitte, hátha a szülők hiányoznak a babának. Volt, aki hagyta a gyereket ordítani egész éjszaka. Furcsa módszer, nem tudom, hogy bírták. Az első nyolc hétben Kicsi Lány is sírdogálva aludt el. Ha kivehettem és ringattam, akkor egyenesen ordított, enni nem akart, melege nem volt, nem fázott. Így tudott elaludni. Én meg kint azt mantráztam, hogy ugye, nem vagyok rossz szülő, ugye, ezért nem utál majd meg? Nekem ezek a húsz percek is iszonyúan hosszúnak tűntek, nemhogy egy egész éjjel. De nem szólok bele, mert én a szerencsés szülő kategóriába tartozom. Volt, aki jó sokat játszott a gyerekkel elalvás előtt, szinte birkóztak, hogy elfáradjon a kicsi. Az pedig ahelyett, hogy kimerült volna, jól felpörgött. Nálunk, amikor nehezen ment az alvás, a pólós módszer jött be. Ott hagytam nála az aznap hordott, anyaillatú pólót. S ezért vagy sem, de elaludt.
Most meg mesét olvasok. Tudom, hogy hét hónaposan vajmi keveset ért meg belőle, de megnyugtatja. Játszik fél órát az ágyában, míg beszélek hozzá, aztán öt perc hátsimogatás, ekkor rájön, hogy aludni kellene, majd újra olvasás, míg hallom a folyamatos szuszogást. Én meg végigmondom a mesét. Immár magamnak. Most Andersennél tartunk. Jó, hogy nem érti, nekem rémálmaim vannak tőle.
