Johanna a 29. hétben jár. Eleinte kihívás volt az új étrend, mára azonban nyűggé vált. A rokonok elvárásai azonban még ennél is fárasztóbbak.
Johanna a 29. hétben jár. Eleinte kihívás volt az új étrend, mára azonban nyűggé vált. A rokonok elvárásai azonban még ennél is fárasztóbbak.
Talán néhány hete még pozitívabban tekintettem a dolgokra, legalábbis igyekeztem seggbe rúgni pesszimista életszemléletemet. Most azonban sokat van rossz kedvem, részben azért, mert folyamatosan mindenki számonkér és elvárásai vannak.
Gondolok itt most a leendő nagyszülőkre, rokonokra, és azokra, akik folyton azt hajtogatják, hogy mit nyafogok, életem legboldogabb heteit élem. Félő, hogy mindenki mindent jobban akar tudni nálam, azt is, hogy én hogyan érzem magam. Egyáltalán, miért gondolják mások, hogy minden kismamának ugyanazt kell éreznie terhesség alatt? Minden leendő anyukának felhőtlenül boldogan, mosolygósan kell tekintenie a jövő elé, függetlenül attól, hogy érzi magát, milyen nehézségei vannak? Hát én valóban sokat hisztizek mostanában, nem tagadom. Köszönhető ez a fentebb említetteknek, a még mindig tartó görcsöknek, a cukorbajnak, és bizonyára a hormonoknak is. A cukrosnapok kezdeti lelkesedése is alábbhagyott, felváltotta az, hogy már nagyon unom minden egyes étkezés előtt azt számolgatni, hány gramm szénhidrátot ehetek, és azt is, hogy ha kell, ha nem, hatszor kell enni egy nap, amit közel sem olyan egyszerű kivitelezni, ha az ember nincs otthon. Azt még nem mondtam talán, hogy naplót kell vezetni arról, hogy mit és mennyit ettél napra, étkezésekre lebontva, és a cukrodat is illik megmérni naponta legalább kétszer, amit szintén fel kell jegyezni.
De igazán akkor leszek morcos, amikor menni kell a diabetológiára. A megelőző napon hatszori vércukormérés, és 2×12 órás periódusban (nappal és éjszaka) gyűjteni kell a vizeletet, amiből aztán külön-külön mintát kell venni, kémcsőbe töltögetni. (Még szerencse, hogy csak minta kell, és nem a közel 4 liter pisit sétáltatni a városban.) Másnap hajnali ötkor ébresztő, reggelivel, tízóraival, vizeletmintákkal, táplálkozási naplóval jelenés a terhescukros osztályon. Innentől pedig vérvétel, evés, vérvétel, evés, vérvétel plusz még egy vizeletvizsgálat. Dorgálás, ha sokat híztál, vagy nem úgy ettél, ahogyan előírták. Ha szerencsém van, 11-re végzek is, de addig is legalább három kismama mindig megkérdezi, hogy „Jézusom, te még mindig itt ülsz?”
Biztosan vannak kismamák, akiknek sokkal komolyabb problémái vannak, de azért hadd legyen már néha rosszkedvem! Persze sokan ezt az egész terhességi diabétesz témát lazábban kezelik, én azonban inkább olyan betartós vagyok. Ne ezen múljon.
Ja, és továbbra sem bántom az ott dolgozókat, jó érzés, hogy ennyire figyelnek az ember lányára!
Johanna
