Én Vagyok az Apád! - Bölcsőde? Nekünk igen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az első gyerekkel, Effel nem volt kérdéses, hogy megy-e bölcsibe. Mennie kellett. Egyrészt természetesen anyagi okokból, másrészt azért is, mert kifejezetten társasági lény.

Az első gyerekkel, Effel nem volt kérdéses, hogy megy-e bölcsibe. Mennie kellett.  Egyrészt természetesen anyagi okokból, másrészt azért is, mert kifejezetten társasági lény, és kezdtük úgy érezni, hogy már nem elégíti ki a mi társaságunk, hanem jó lenne több gyerek között.

Az viszont kérdéses volt, mehet-e az általunk kinézett, legkönnyebben megközelíthető bölcsibe, ahova első helyen jelentkeztünk. Megoldódott, be kell valljam úgy, hogy ismertünk valakit, aki ismert valakit, aki ismerte azt, aki segíteni tudott abban, hogy beleférjen a keretbe. Ez sajna sokszor így megy.

Külcsín és belbecs

Maga a bölcsőde épülete semmi különös. Se kívül, se belül. Viszont jó nagy udvar tartozik hozzá, homokozóval, játékokkal, kisházzal. Bőven van tér rohangálásra és motorozásra. Egyik tavasszal még a kert rendbetételében is segítettem, társadalmi munka keretében.

És persze ami mindennél fontosabb, az a gondozónők milyensége. Ebben pedig nagy szerencsénk volt, annak ellenére, hogy többször is volt változott a felállás. Eff és a többi gyerek viszont kifejezetten rugalmasan vette a változásokat. Az első összeállításban egy “öreg róka” és egy kedves fiatalabb gondozó volt. Az idősebb a lehető legjobb ebből a típusból, nagyjából mindent látott már. Határozott volt, amikor kellett, és a kicsik is hallgattak rá. A fiatalról pedig nem sok derült ki számunkra, mert különösen az első hónapokban, de az első évben végig Eff a betegségek miatt többet volt otthon, mint a bölcsiben. Aztán a fiatalabb gondozónő terhes lett és elment szülni. Jött helyette egy nagyon fiatal, ránézésre kislánynak tűnő, aki ennek ellenére vérprofi volt. Következetes, kedves, egyszerűen imádták a gyerekek. Amikor ő volt ott reggelente, akkor tudtam, hogy minden rendben lesz. És mellé, az idősebbet lecserélve jött egy másik fiatal, aki szintén nagyon kedves volt, de nem túl határozott. Ezt a gyerekek is egyből levették, nem volt annyira nagy a biztonságérzetem nekem sem, de persze gond nem volt.

Minden rendben

A kéthetes beszoktatás a maga módján zökkenőmentesen történt. Eff kicsivel több, mint másfél éves volt, még nagyon kisbabának gondoltuk. Néhány szót beszélt csak, félig-meddig evett egyedül. Voltak kisebb hisztik az elején, de semmi extrém. Az önnállósodásban, egyedül evésben, kézmosásban pedig ugrásszerű volt a fejlődés. Két teljes évadot nyomtunk le a bölcsiben, a másodikból sokkal többet, mert akkorra kicsit hozzáedződött az ottani nyavalyákhoz. A bölcsis/ovis fertőzések amúgy külön kategóriát jelentenek. Néhány annyira durva, hogy amikor elkaptam valamelyiket, hetekig alig másztam ki belőle. A lényeg, hogy nagyon jó kis korszak volt. A gyerek sokszor annyira élvezte az ottlétet, hogy haza se akart jönni, még ott játszott az udvaron. És jó kis közösség lett a bölcsistársakból, akik egy szerencsés konstellációnak köszönhetően, Effel egyetemben, nyolcan egy oviba, sőt egy csoportba mehettek tovább, együtt.

Tragédia

A sok jó dologhoz egy nagyon szomorú esemény is kapcsolódik. Megvolt a bölcsis ballagás, és utána nyár végén, még ovi előtt lehetett volna vinni a gyerekeket felvigyázásra. De már nem a mindenki általt kedvelt, nagyon fiatal és nagyon kedves gondozóhoz. Ő ugyanis egy teljesen banális, ki nem kezelt betegség miatt meghalt a nyár közepén. 22 éves volt. Á. és én napokig csak kóvályogtunk a hír hallatán. Úgy éreztük, hogy valaki olyat vesztettünk el, aki az életünk része volt. Mert az is volt, és természetesen az is marad.

Jön a következő kör

Az óvoda első hónapjaiban Eff folyton azt mondogatta, hogy ő bölcsibe szeret járni, az ovi unalmas, de azóta igazi ovis nagyfiú lett. De már nincs hátra egy év sem, és úgy tervezzük, Jé is megy bölcsibe. Kicsit több, mint másfél éves lesz akkor. Mindenesetre én úgy érzem, meghatározó persze maga az intézmény, a körülmények, de mindenek fölött áll az emberi vonatkozás. És eddig mindig úgy éreztem, jó kezekben van a gyerek, többet használ, mint árt a bölcsőde. Nekünk, legalábbis eddig, bejött.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

NMB
NMB
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.