Azt senki nem hiheti komolyan, hogy a mai világban a gyerek úgy nő fel, hogy nem érdekli a pénz. Bizony, hogy fontos neki, nagyjából első eszmélése után, de ovis kortól (4 évesre saccolom az átlagot) teljesen biztos. A világ megállás nélkül bombázza őket, hogy mit mikor vegyenek, azaz vegyünk nekik. A csábító kirakatok behúzzák a kicsiket a pénzköltés galaxisába, ahol valljuk be, mi sem érezzük rosszul magunkat. Ha pedig ez kikerülhetetlen, akkor ne csináljunk úgy, mint drága nagyapám, aki a telefont olyan károsnak tartotta, hogy nem engedte a lakásába vezetni a vonalat. Inkább próbáljuk irányítani ezt a forintra váltható utazást!
Nem árt nekünk sem, ha átgondoljuk, hogyan vezessük be gyermekeinket lépésről lépésre ebbe az izgalmasnak és varázslatosnak tűnő világba, és használjuk ki, hogy a kicsik még nagyon fogékonyak a tanulásra... Van néhány ötletem, hogy hogyan.
Játék ovisoknak
Nem egyszer megtörtént, hogy mikor ártatlan pici fiam a kezébe vette a pénzt, rászóltam, hogy nem-nem szabad, meg hogy fujj, piszkos! Ő meg nézett furcsán, egyáltalán nem értette, hogy mi a bajom. Csak pontosan azt szerette volna csinálni, amit én: a kezébe venni a csillogó pénzérmét és tologatni ide-oda. Hát miért is ne? Még játéknak sem rossz, lehet számolgatni, pörgetni, gurítgatni.
Eltört. Kidobjuk?
Arra ösztönöz bennünket sok-sok üzenet a mi fogyasztásra serkentő galaxisunkból, hogy ami elromlott, dobjuk ki. Az elszakadt póló, az életlen olló, a megrepedt ágykeret és a sok-sok sérült játék mind a kukába való. Valamelyik nap például a gyerekem szólt, hogy eltört az ágya, újat kell venni. Mondtam, én megszerelem. Na, ne már!- hangzott a családi kórus, úgysem egy nagy összeg egy ágykeret. Amikor egyedül maradtam, begyűjtöttem az összes számomra értelmezhető barkácsfelszerelést, és magam is meglepődtem, hogy sikerült megcsinálnom. Ha jön a fiam nagy sírás-rívással, hogy eltört a játéka, már nem akarom azzal vigasztalni, hogy nem baj kicsim, majd veszünk egy újat. Inkább jöhet a nem baj kicsim, megragasztjuk szöveg.
Most azonnal kell!
Vajon hányszor halljuk ezt a mondatot egy héten? És hányszor bosszankodunk is emiatt és dobunk el kaszát-kapát-főzőkanalat, amikor mondjuk egy pohár málnaszörpöt kér. Pedig tud ő várni, nem fontos, hogy mindent, azonnal megkapjon. De hogy jön ide a pénz? Várjunk még pár évet, amikor nem szörpöt kér, hanem egy újabb kisautót, klónt vagy bármi mást, csak új legyen. No, ilyenkor lehet mondani, hogy ha akarod, írd a kívánságlistádhoz, és a szülinapodra megkapod. Érzem én, hogy ez egy kicsit tanárnénis, de neki biztosan hasznos lesz.
Családi kerekasztal
Sok családnál tabu téma a pénz vagy éppen a pénz hiánya. Szemérmesen elhallgatjuk, ha nincs mindarra fedezet, amit szeretnénk. Pedig nyugodtan mérlegelhetjük a gyerekek előtt is, hogy nagyon tetszik az a csodás (ráadásul leárazott...) csizma, de a gázszámlát fontosabb befizetnünk. Ha jól csináljuk – és nem sajnáljuk agyon magunkat a megvonás miatt – , levonhatja azt a következtetést, hogy néha az a jó döntés, ha inkább nem vásárolunk.
Az a jó malac
Gyakorlat teszi a kis mestert is. A pénz mindenképpen érték, és az a jó, ha sok van belőle. Kevesen élik meg, hogy hirtelen, a semmiből lesz sok, szóval gyűjtögetni kell. Egy persely elég jó játék a gyűjtögetésre. Nem fogom elfelejteni, mekkora élmény volt a földhöz vágni a malacot kislány koromban. Arra már nem is emlékszem, hogy mire költöttem a pénzt...
Nekem kifejezetten jót tett a gazdasági válság. Kevesebbet ér a pénzem, és ma már egyre kevésbé okoz örömet, amikor költekezem. Szinte élvezem is, hogy nemet mondok a csábító kirakatoknak. És sajnálom azokat, akiknek a vásárlás öröm, program, hétvégi kirándulás. Szerintem egy malacpersely is tud izgalmas lenni.
