Tök jól működik az önszabályozás. Amikor az egyik csatornán váltás van, és nagyobbaknak szóló filmek jönnek, akkor magától kikapcsolja a „buta” mesét. Ha nem vagyunk a tévé előtt, szól, hogy kapcsoljunk el, ha olyan megy, amit nem szoktunk engedni nézni.
Szóval ott hagytam abba, hogy Scooby Doo-t nagy nehezen kivégeztük. És persze jött helyette néhány új őrület. Mert természetesen hiába erőlködünk, nem kizárólag mi, szülők vagyunk a fő ízlésformálók. A játszótéri meg az óvodai haverok az igazi megmondók.
Sok a jóból?
Egy nagyon fontos adatot eddig elhallgattam. Mennyi is az annyi? Mármint, hogy mennyit is néz a gyerek egy nap tévét. Hát, a reggel tévénézéssel kezdődik, attól függően, mikor kel fel. Hétköznap az nem olyan sok. Fél/egy óra, kakiszünettel, mielőtt elmegyünk az oviba. Hétvégén több, úgy 10-ig, a matinéműsorok végéig. Eff négy körül ér haza a „munkából”, és akkor még nincs tévézés. Fél hatig csak játék, akkor kezdődik a mese. Ezt pedig megszakítja a fürdés egy fél órára, és nyolcig mehet a dolog.
Mi a menő 3 és fél évesen?
Pókemberes dolgokat például nem néz(het) itthon, mégis folyton olyat játszanak a többi gyerekkel. És persze van pókemberes sapkája, maszkja meg alsógatyája, mert az menő. És egy megkerülhetetlen anime, a Ben 10. Amiből, ha valaki nem tudná, van kicsi meg nagy is. A kicsi egy fokkal lazább, kevésbé rémisztő szörnyekkel, követhetőbb történetekel. Az elején azt hittem, nagyon gáz az egész, de nem. Egyáltalán nem ízlésromboló, egész jó arcok a karakterek, és megint csak fontos pont, hogy jó a zene. Időnként hármasban, Á., Eff és én összeölelkezve el kell énekeljük a főcímzenét, táncolva. Szép kis családi himnusz.
Mostanában jött csak el az, hogy néha azt reklamálja a gyerek, hogy ne rajz- vagy animációs film legyen, amit nézünk, hanem legyenek benne igazi emberek. És ahhoz képest, hogy a legtöbb igazán neki való mesére azt mondja, nem elég izgalmas, meglepő módon élvezi és értékeli a nagy magyar klasszikusokat, a János vitézt, a Fehérlófiát, a Mikrobit. Az utóbbit annyira, hogy egy darabig esténként, elalvás előtt az ágya űrhajóvá változott, és mindig ugyanarra a robotbolygóra kellett utaznunk, bulizni a robotokkal.
Igazi mozi
Eff pont egy héttel ezelőtt lépett új szintre. Életében először volt moziban, megnézte az Aranyhaj című filmet. A nagynénjével, a nővéremmel, aki valamiért nagyon akarta, hogy ő lehessen az, aki beavatja. Megvolt. Azt nem mondanám, hogy Effet lenyűgözte az élmény, de azért bejött neki.
Filmet persze előtte is nézett már végig, majdnem két évvel ezelőtt először. Beteg volt, nem nagyon rohangálhatott, a tévé meg kevésnek bizonyult. A Chihiro Szellemországban volt a kezdet. Misztikus, elég nehezen követhető, néha még felnőtteknek is ijesztő világ, mégse félt tőle. Azóta legalább hússzor láttuk. Amúgy a Studio Ghibli összes filmje zseniális. Csak ajánlani lehet, már csak vizuális nevelés céljából is.
Aminek igenis megvan a hatása. Persze nehéz eldönteni, hogy valóban, vagy csak mi gondoljuk, hogy bizonyos dolgok ennek köszönhetőek. Mindenesetre tény, hogy Eff sokszor házfalon lát bele alakokat, formákat az ablakokba vagy a festésbe, élvezi a gyurmázást és a rajzolást. Lehet vele a nappaliban hanyatt fekve nézni a képzelt felhőket vagy a csilagos eget. Van saját filmes polca, illetve mostanra már polcai, és mindegyikről el tudja mondani, melyik milyen és mi van rajta.
Határok
Megint csak egy eldönthetetlen kérdés, hogy a nevelés eredménye, vagy alkati adottság, de tök jól működik az önszabályozás. Amikor az egyik bizonyos csatornán, amit rendszeresen nézünk, váltás van, és nagyobbaknak szóló filmek jönnek, akkor magától kikapcsolja a „buta” mesét, ha ne adj isten mégsem lennénk éppen a tévé előtt, szól, hogy kapcsoljunk el, ha olyan megy, amit nem szoktunk engedni nézni. A nyolchónapos Jé meg persze a legtöbbször ott van a közelben, de egyáltalán nem bámulja a tévét. Teljesen beépült az életünkbe az is, Effnek gyakorlatilag teljesen magától értetődően, hogy bármit fel lehet venni, meg lehet állítani. Fürdés, pisilés előtt kiabálja, hogy állítsátok meg, vagy vegyétek fel, ha éppen neki tetszó műsor megy.
Műsorzárás
A fantáziát, amennyire én észrevettem, egyáltalán nem korlátozza a tévénézés, sőt. Néha még túl sok is a szörnyből meg szuperhősből, de átértelmezve, folyamatosan variálva szerepelnek a játékokban. És persze a tévézés, egyáltalán nem pótolja a mesélést meg a játékot, de igenis kiegészíti, és élvezet forrása neki isn nekünk is.
