A gyerekek Király L. Norbira szavaznak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fanni még csak hat éves, de már megingathatatlan véleménye van a tehetségkutatók győzteseit illetően. A nyolcéves Bazsinak dettó. Szerintük a Megasztárt „a néni” nyeri, az X-Faktor leendő győztesének pedig Király L. Norbit tartják.

Fanni még csak hat éves, de már megingathatatlan véleménye van a tehetségkutatók győzteseit illetően. A nyolcéves Bazsinak dettó. Szerintük a Megasztárt „a néni” nyeri, az X-Faktor leendő győztesének pedig Király L. Norbit tartják. Két izgő-mozgó sajtkukaccal néztük a tehetségkutatót. Amíg be nem aludtak.

„Ugye, hoztál ropit?! És Télapócsokit? És kókuszostekercset is?” – kérdezik rögtön érkeztemkor a vendéglátóim. Én persze, jól nevelt vendégként hoztam, tudván, hogy számítanak együttműködésemre. Véd- és dacszövetségünk nem csak erre korlátozódik: amikor én vigyázok Ági barátnőm vöröseszőke, szeplőnszeplős gyerekeire, ő jóságosan szemet huny kilengéseink felett, mert tudja, egy picike kihágás nem a világ és nem a nevelés zsákutcája. Viszont a gyerekek boldogok, és ennek a csábításnak ki tudna ellenállni?

Én tuti nem. Nem is azért vagyok itt:) És szerencsére Ági sem, mert mindezek tudtával már sokadszor rám bízza őket. „De nyolckor ágyban!” „Perszeanyu!” – pottyan a válasz hármunkból egyszerre. Kicsit fals a hangunk. „Jó mulatást!” – szólok még Ági után, majd csukódik az ajtó, mi pedig villámgyorsan lezavarjuk a vacsit és a fürdést, és már kuckózunk is a kanapéra. Még van egy kis idő, addig kibeszéljük a péntek estét.

„Sajnálom, hogy Zsorzsó kiesett, ő volt a legviccesebb” – búslakodik Fanni. Bazsi legyint: „Az már régi sztori, ne figyelj rá, le van maradva. Egész héten azt remélte, Zsorzsó lesz náluk a Télapó, mert Apu megviccelte vele.” Ezen egy picit elcivódnak, de közben kiderül, a Megasztárból Fanni kedvence Tolvai Renáta, Bazsié pedig... Bazsi kedvence Szíj Melinda. „Hogy ki?!” – kapom fel a fejem, mert ezt nem vártam volna egy nyolcéves fiútól. „Hát mert tényleg olyan szép hangja van, mint a néninek a színházból, és az tetszett” – jön a félszeg válasz, de Bazsi azért fiúból van és hozzáteszi: „és kiestek a jó fiúk. És különben itt a legjobb a zsűri, rajtuk szoktunk nevetni Anyával a legjobban.” Állj. Most akkor nézik ezt a gyerekek vagy sem? Mikor is kell aludni menni? Rákérdezésre kiderül, azért nem eszik olyan forrón a kását: Bazsi az első pár fellépőt nézhette meg eddig, mint kiderül, legfőbb érve az volt, hogy „az a kislány (mármint a 11 éves Patai Anna) is fennmaradhatott.” Szerintem inkább Ági vajszive a ludas. Fanninak viszont az első produkció után szigorúan az ágy volt az irány, bár az értékelést még megnézhette. Na így már értem.

Szóval a zsűri. Merthogy itt jobb mint a másikban (az X-Faktorban). „Kivéve a sírós nénit, mert ő nagyon kedves” –  védi Fanni Keresztes Ildikót, akit azért mindketten sajnálnak, mert minden adásban sír, bár Bazsi szerint az ciki, a sírás „nemcikiségéről” pedig csak nem tudom meggyőzni. Na jó, ezt akkor anyára hagyjuk. A Megasztáros zsűriben is a női tag (Eszenyi Enikő) a kedvenc a fura ruháival, bár nagy a vita, péntek este ugyanis Presser Gábor Mikulásnak öltözött, és ez nagyon tetszett mindkét gyereknek, tehát megrengette Eszenyi művésznő trónját.

De már kezdődik is a hétvégi tehetségkutató 2. felvonása. A bevonulásról ugyan lemaradtunk, mert Fanni magára öntötte a teáját, de még épp időben kaptam el a poharat, és a kanapéra nem került. Pfű! Kimentünk pizsit cserélni, fogat mosni, és mire visszaértünk, már Takács Nikolas énekelt. A nem túl lekötött Fanni és Balázs közben azon vesznek épp össze, mikor jön a Télapó. „Tényleg, mikor jön?” – kérdezem, Bazsi éppen kikerekedő szemmel akar mondani valamit, én meg el akarom hallgattatni, nehogy Fanni előtt valami olyat mondjon, mert nem tudom, hogy is áll nála a dolog Mikulásilag, amikor lebukunk.

Kulcs forog a zárban, és belép Ági. Először meghökken. Csendes kanapéi idillünk és elkerekedő szemeink láttán mondja a nyilvánvalót: „Megjöttem!” Aztán kiderül, Andrásnak, akivel ma vacsorázott volna (Balázs és Fanni apja ugyanis két éve elköltözött tőlük), ma este ellopták az autóját. Ági már bent volt, mire András megérkezett, egyenesen a rendőrségről, és mennie is kellett vissza, csak nem akarta Ágit szó nélkül cserbenhagyni. „A telefonja is a kocsiban volt, a tárcája, minden. Úgyhogy hazajöttem, és amint látom, tévét nézek veletek.” Hamarosan ott ül mellettünk, és én felteszem kis körünknek a nagy kérdést: „Na és itt ki a kedvenc?” – kérdezem. „Norbiii!” – jön a válasz sikítva, és Fanni izgatottságában ugrálni kezd a hasamon. Ezek szerint Király L. Norbi sikere náluk borítékolt. De miért? „Mert vicces. Meg sosem unalmas. Meg mert jól énekel. És mert nagy a füle!” – ez utóbbit Fanni teszi hozzá a kakofóniához, és olyan szeretettel mondja, hogy nincs szívem visszakérdezni se. Nem is lehetne, mert már itt van ő maga: Norbi.

A gyerekek az által előadott Tankcsapda számot némán ülik végig. Elképesztő. Bár nekem furcsa, hogy a fiúnak nincs énekhangja, Ági visszakérdez: „Miért, szerinted hány magyar előadónak van? Lovasinak van? Vagy a 30Y-nak?” Hát, való igaz,  itthon inkább a szöveg a fontos vagy az imázs. És imázsa az van ennek a Norbinak, úgy betölti a színpadot, ahogy csak egy igazán profi tud. Jól néz ki, amit csinál, jól mozog, szimpatikus – oké, értem, mi a lényeg. Amint vége a nótának, Bazsi körbetáncolja a kanapét valami indián mantrába dúdolva az előbb hallottakat, Fanni pedig a nyakam köré fonja a karját és azt kérdezi: „mesélsz nekem a Hercegnősből?” Mesélek.

Mire visszaérek, Bazsi felborulva, kócosan alszik Ági ölében. Fél tíz. Ági felnyalábolja, és ahogy az ágy felé tart vele, Bazsi félig csukott szeme alól még álmos hangon kikérdez: „Anya, ugye szavazol nekem a Norbira? Mert én rá szavaznék...”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Eszter
Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.