Téged vár a papírház!

Olvasási idő kb. 2 perc

Papírház-készítés gyerekekkel: hogyan töltsünk el egy szórakoztató délutánt a négy fal között?

Amikor már halomban állnak postaládába bedobált, innen-onnan összeszedett lakberendezési katalógusok meg magazinok, de sajnálom őket kidobni, akkor szoktam megengedni a gyerekeknek, hogy kiéljék vagdosási szenvedélyüket. Egyszerűen imádnak ollót fogni a kezükbe, és miszlikbe aprítani minden színes papírlapot, lejárt buszjegyet, számlát és hasonlókat.

Hogy az egész ügynek valami hátteret meg keretet is adjak, készítettem egy alapot kartonpapírból, majd ezt kidekorálva házat fabrikáltunk belőle. A lányok általában jobban élvezik az ilyesmit, lehet szép színes képekkel bíbelődni, válogatni, gyönyörködni. A fiúk viszont a vágás-ragasztás részét szeretik jobban, így mindenkinek jut egy kis móka. A szétmetélt magazinok meg végre megtalálták méltó helyüket. A maradékot pedig szépen lecipeltük a szelektív gyűjtőbe. Egy kupaccal kevesebb cucc a lakásban, egy új játékkal több a gyereknek. Tiszta haszon. Egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy az ilyen papírházak viszonylag gyorsan amortizálódnak, de mire teljesen tönkremegy, én már úgyis újabb csomagnyi újságot halmozok fel itthon.

A papírház készítése

Kellékek: 3 darab A4-es kartonlap (de egy szétvágott doboz is megfelelő), sok-sok lakberendezési újság, katalógus, olló, ragasztó, cellux.

A kartonlapok közül az egyik lesz a „padló”, azzal semmit sem kell csinálni. A másik kettőt viszont több ponton be kell vagdosni, hogy három dimenzióban összerakható legyen végül a ház. Mindkét lapot középen félig elvágjuk, az egyiket az alsó, a másikat a felső szélétől a lap feléig. Így egymásba tudjuk majd csúsztatni őket. Mindkét lap alsó részén egy 3 centis sávban több helyen bevagdossuk, ezekkel a fülekkel tudjuk majd a padlóhoz rögzíteni a lapokat.

Az újságokból kiválogatjuk a képeket, majd a falakra ragasztgatjuk. Ha megtörtént a falak dekorációja, akkor lehet egymásra merőlegesen összecsúsztatni a két lapot. Az alsó füleket széthajtogatjuk és ezekkel a padlóhoz rögzítjük a falakat. Ezt követően az alsó lapra is ragaszthatunk parkettát, szőnyeget ábrázoló képeket.

Ezt követően már csak lakókat kell találnunk az új házhoz. A lego-emberkék pont ideálisak, de csinálhatunk papírfigurákat is. Na és a papírkép bútorok helyett is lehetnek rendes bababútorok, és feldobhatjuk az egészet némi textillel is, apró függönyök kerülhetnek a kivagdosott vagy odarajzolt ablakokra, szőnyegek a bútorok alá.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ági
Ági
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.