Fogságba ejtette a rácsos ágy a csecsemőt

Olvasási idő kb. 2 perc

Van olyan hely, ahol ha rövid időre is, de teljes biztonságban hagyhatjuk a gyereket? A múlt hét óta úgy gondolom, ez igazából csak akkor áll fenn, amikor a gyerek még nem tud megfordulni sem.

Van olyan hely, ahol ha rövid időre is, de teljes biztonságban hagyhatjuk a gyereket? A múlt hét óta úgy gondolom, ez igazából csak akkor áll fenn, amikor a gyerek még nem tud megfordulni sem. Mert onnantól létezik a szabadulóművész és a beszorulóművész fajta kölyök, a legtehetségesebbek pedig felváltva mindkét sportot űzhetik.

Van ez a rácsos ágy, ami elvileg biztonságos.Ma már nem gyártják azt a fajtát, amiben egy kisgyerek feje beszorulhat (barátok vették meg azt a lakást sok évvel ezelőtt, ahol egy így szerencsétlenül járt kislány szülei éltek, tehát sajnos régebben ez is előfordulhatott), de van még elég kiálló része, ami igen. Erre én sose gondoltam, amíg nem láttam a saját szememmel.

Békésen motoszkáltam két szobával arrébb, a gyereket mélyen alva hagytam a fent említett rácsos ágyban (újdonság számomra, a nővére ugyanis szinte sohasem aludt ott), amikor berontott a lányom, hogy jöjjek, mert baba nagyon sír. Aztán önszorgalomból berohant hozzá még egyszer, és onnét ordibált kifelé, hogy persze hogy sír, hát a baba beszorult. Tessék, a teljesen biztonságos gyerekágyban? Hová?

Pedig igaza volt, mert a kölyök hirtelen ébredésében megfordult a hasára, majd keresztbe, és sikerült ezt úgy előadnia, hogy egyszerre kerüljön ki a rácsokon a keze is meg a lába is, közelről pedig az is látszott, hogy miért is nem tudta csak úgy ukmukkfukk visszahúzni. A combja nagyjából rögzült a két rács közt, a lába vége pedig elérte a falat, miközben a kezét is teljesen beügyeskedte a rácsok és a fal közé. Én is csak úgy tudtam kiszabadítani, hogy előbb elhúztam az ágyat a faltól.

Van olyan többgyerekes ismerős, aki a második gyerektől kezdve már nem is kísérletezett mással, mint hogy magával cipelte az aktuális kölyköt mindenfelé, és maga mellé tette egy takarón a padlóra, mondván a földről lejjebb nem lehet esni. Beszorulni se nagyon. Viszont a nagyobbakat néha ordítva kellett figyelmeztetni, nehogy véletlenül rálépjenek. És ahogy kúszni-mászni kezdett a delikvens, a földet is akadálymentesíteni és veszélyteleníteni kellett.

A mózeskosaras babakocsi és a sűrű hálós utazóágy egyelőre megfelelőnek látszik, ha egyedül vagyok otthon és becsenget a postás vagy hosszabb dolgom akad a konyhában vagy a vécén. Egészen addig, míg repülőhal módjára ki nem vetheti magát az elsőből és nekifutásból fel nem borítja a másodikat valami cseles mozgásformával, amit ágyméretű helyen is elő lehet adni kellő erővel. Gumiszobánk nincs, marad a folytonos, éber figyelem. Ha hármas-vagy négyesikreim lennének, akkor valószínűleg nekem magamnak lenne gumiszobára szükségem, no persze nem azért, hogy be ne szoruljak valahová.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vakmacska
Vakmacska
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.