Mérgező Shrek-poharakat hívott vissza a McDonald's

Olvasási idő kb. 2 perc

A kadmium a szervezetben felhalmozódva krónikusan toxikussá válhat, és elsősorban a vesében, a csontokban és a légzőszervekben okozhat károsodást.

Több mint 13 millió üvegpoharat hívott vissza Észak-Amerikában pénteken a McDonald's, mivel azok mérgező anyagot tartalmaztak.

A poharak a legújabb Shrek-film promóciós darabjai voltak, a kampány egyhónapos volt, és hétfőn ért volna véget.

"Az üvegen lévő mintában kadmium található, ami hosszú távon káros hatással lehet az egészségre" - közölte az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság (CPSC), hozzátéve, a gyorsétterem ezért arra kérte vásárlóit, ne használják a Shrek-poharakat, melyeket egyébként a cég visszavásárol.

A McDonald's szerint a május elején megjelent poharak csak Észak-Amerikában kerültek forgalomba, és a vásárlók két dollárért szerezhették be őket. Az Egyesült Államokból mintegy 12 millió, Kanadából pedig 1,4 millió darabot hívtak vissza belőlük.

A hatóság szerint a McDonald's gyorsan reagált a kialakult helyzetre, és teljes mértékben együttműködött a CPSC-vel. Mint közölték, a poharakban lévő kadmium ugyanakkor jóval kisebb mennyiség volt, mint amit például legutóbb fémből készült gyermekékszerekben találtak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a kadmium a szervezetben felhalmozódva krónikusan toxikussá válhat, és elsősorban a vesében, a csontokban és a légzőszervekben okozhat károsodást.

A játékokban 2007 után kezdtek kadmiumot használni a kínai gyárak, miután a Mattel Kínában gyártott játékait sorra hívták vissza magas ólomtartalmuk miatt. A játékgyártó cég 2007-ben összesen 21 millió játékot hívott vissza, és az eset után Kalifornia állama húsz játékgyártó céget perelt be a termékek felelőtlen forgalmazása miatt.

Paul Midler, aki a Poorly Made In China: An Insider's Account of the Tactics Behind China's Production Game and currently based in Hong Kong című könyvet írta a játékgyárakról, elmondta teljesen logikus és várható lépés volt, hogy a gyárak az ólom helyett kadmiumot használtak.

„Ez a tökéletes példa arra, hogy hova vezet az összes ólommal kapcsolatos minőségi probléma, most mindenki kadmiumot használ, és mindenki azt kérdezi: Miért nem ellenőrizték a kadmiumot? Nos azért, mert senki sem tudta, hogy tesztelni kell” – nyilatkozta a nemrég forgalomba kerülő kadmium tartalmú ékszerekről Midler.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.