Vannak romantikus és kevésbé romantikus pillanatok. Néha felcserélődnek, összemosódnak ezen érzések egy-egy élethelyzetben. Az "ekkor így, akkor meg úgy kell érezned", az nálam mindig eltévelyedett valahová. Sosem voltam sztenderd egyén, egyébként is ilyen szélsőséges, és ellentétes vagyok, hiába no, hiszek a horoszkópban, éljenek a mérlegek. Mostanában mindig csak ülök, meg flesselek. Lökdöstem az érzelmeket, gondolatokat ide-oda, pörögtem az életemen, sorsomon, miért én, meg a satöbbi. Minap viszont a gangon hédereltem egy bazi nagy doboz csokis jégkrémmel a kezemben, üres elmével, tudjátok, az a tipikus, csak "nézel ki a fejedből" szituban, amikor megszületett bennem a döntés. Csak így. Semmi romantikus túlzás, barokkos csavar, érzelgős csöpögés, bármi. AKAROM a gyereket. Honnét jött, és miért pont most, és így? Nem tudom. Majd megkérdezem a finomság gyártóját, hogy milyen cuccot kevertek a csoki közé. A macska óarany szempárja okosan néz, duruzsolok neki, figyi csak, te vagy az első, akinek elmondom...
Reakció nem sok, hacsak a sanda pillantásokat nem veszem annak, amit a jégkrémes doboz felé küldözget. Eh, Te is csak a hasadra gondolsz. Szokjál hozzá, mondom magamnak, kisaurin nagy eséllyel zabagép lesz. Anyám borogass (a'la Rita), ebben a bandában mindenkinek a bendője az első? Röhögve konstatálom, hogy igen, mert közben a fekete a metlakin tologatja a tálkáját. Enyhe célzás. Megyek etetni!
Első körben úgy gondoltam, hogy végigszedem a dobozt, július szép hónap, jó lesz az akkor. Nem. Nem szedem tovább, különben is, szétszakadt a tartókája. Mi ez, ha nem jel?! Apropó, jel. Jól van, jól van, nem akarom senki idegrendszerét kiborítani a spirituális dolgaimmal, de a tény,az tény. Túl sok itt a véletlenből! Múltkorában jártamban-keltemben vettem egy könyvet: Gyereket szeretnénk címmel. Mondott azért némi újat, a lényeg máson van. Eléggé ledöbbentett, hogy teherbeesés előttre ajánlott dolgain mondhatni túl vagyok. Egyél algát. De hát én hónapok óta eszem. Szedj cinket. De hát én hónapok óta bio cinket eszem. Legelj. De hát én legelek. Igyál cickafarkot, gyógyteát. De hát én iszom. Tisztíts. De hát én... és folytathatnám a "de hát én" sort egész hosszan. Sosem kávéztam, vagy dohányoztam, fél éve nem ittam semmit, aminek alkoholtartalma van, hacsak az ehinácia nem számít piának. Summa summárum, gyakorlatilag tudat alatt a szeméttelepből biokertészetet csináltam, így a rózsaszálam jó helyre érkezik.
Merthogy érkezhet, amikor csak akar. A fogamzásgátló a kukában landol. Hívom a Zuram, közlöm a döntésem, kis hallgatás. Biztos? Ühüm. Akkor kezdek gyúrni. Jó. Ez sem túl romantikus, ugye? (De megsúgom, nem is gondoltam, hogy ennek ilyen teátrálisnak kellene lennie. Főleg, ha a lánykérésből indulok ki.)
Elslattyogtam a gyógyszertárba, kellene vitamin. (Folsavat magában nem szedhetek, nem bírom, régen hajhullásra, vagy mire kaptam, de kijött, ahol tudott). Jó, de milyen. Nemtom. Van ilyen, meg ilyen meg ilyen. Jó, ezt kérem. Majd fel kellett háborodnom. A terhesvitamint NEM lehet egészségkártyára venni. Na, szép. Teremtsd meg az alapokat, meg az "amikor manócska még a pocakomban volt"...brrrr...
Hazafelé morgok még egy sort, majd a villamosmegállóban babaházas (Fabyen) nőci. Nem dohogok tovább, hanem eszembe jut, ha minden jól megy, jövőre, anyák napján én is kapok virágot!
Aurin
