Jól van a tavaly, 30 dekásan született kislány

Alig volt nagyobb, mint egy mobiltelefon és mindössze 30 dekát nyomott születésekor az ország legkisebb újszülöttje. Laura már majdnem egyéves, és még mindig kisebb, mint a vele egyidős babák.

Az ország legkisebb újszülöttje 24 hétre született, 30 dekával és mindössze 24 centivel. Anyukája nem is tudta, hogy terhes, vérnyomásproblémával vitték be a Debreceni Klinikára. Ott derült ki, hogy állapotos, néhány hét múlva pedig meg is született a kis Laura. "Az első döbbenet után - mert az volt -, csak abban reménykedtem, hogy életben marad, és az már csak ajándék és nagyon nagy ajándék hogy mindenféle károsodás nélkül" - mondta a kislány anyukája a Független Hírügynökségnek.

A kislánynak az első hónapokban kritikus volt az állapota, és nem lehetett tudni, életben marad-e, fél kiló alatt ugyanis csak minden második kisbaba marad életben, és közülük is sokan szenvednek károsodást. Laura két és fél hónapig volt lélegeztető gépen, és 5 hónap után vihették haza a kórházból a szülei. Most már teljesen jól van, bár a súlya és magassága továbbra is elmarad a korosztályától. Habár hamarosan egy éves lesz, 62 centi és még nincs 5 kiló, orvosai szerint a kislány még behozhatja a lemaradást.

(Független Hírügynökség)

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek