Az álomban a 28. hétre, kórházban szültem meg egy átlagos újszülött méretű, három és fél kilós, teljesen jól fejlett gyereket, aki lány lett
18. hét
+4 kg
Apám hetek óta kérdezi, minden egyes telefonbeszélgetésünk alkalmával, hogy "mozog-e már a gyerek?" Erre én menetrendszerűen azt válaszolom okoskodóan, hogy "mozog az már, nagyon régen, láttam is az ultrahangon, csak én nem érzem még". Jó ötödszörre ismételtem el ezt a mondatot, amikor felfogtam, hogy bizony kicsit nagyképű a válaszom. Az ultrahangok elterjedése előtt ez egy létfontosságú kérdés volt. Amikor az anya először érezte a gyerek mozgását, akkortól számított biztosnak a terhesség, és akkor lélegezhettek csak fel az előttünk levő generációk. Az ultrahang és egyéb tesztek híján évezredekig a terhesség legmeghatározóbb pillanata volt ez. Nem egy országban sokáig az abortusz addig volt legális, amíg a magzat mozgása nem volt nyilvánvaló az anya vagy a külvilág számára, mert addig az nem számított emberi lénynek.
Nem vártam, hogy korán érezzem a magzati mozgásokat, a lányomat csak a 22-23. hét magasságában éreztem először. Akkorra az "októberre kiírva" terhesfórum szinte minden tagja már hetek óta erről a témáról beszélt, én meg kétségbeesve próbáltam megtudni, hogy miről is lehetne megismerni a korai kis rúgásokat, és milyen érzés az. Egyenes választ elég nehezen lehetett kihúzni bárkiből, csak azt mondogatták, hogy majd biztosan megismerem, ha arra kerül sor. Magát az érzést mindenki máshoz hasonlította: kis légbuborékokhoz, aranyhal fickándozásához, pillangószárny verdeséséhez, belső kapirgáláshoz. Amikor azután egy szép este, a tévé előtti üldögélés közben a leányzó rendesen belém rúgott belülről, és biztos lehettem abban, hogy nem a káposztaevés hatását érzem, vagy képzelgem, már olyan erős volt a rúgás, hogy párom maga is kitapinthatta a következőt, pár perc múlva.
Akkor hirtelen nyilvánvalóvá vált, hogy a rúgások miniatűr, enyhébb verzióit már hetek óta éreztem, de nem rúgásoknak tulajdonítottam. Sebaj, nem késtem le semmiről, utána még nagyon sok héten át élveztük együtt a kis lurkó rúgásait és bokszolását. Hajnalban és kora reggel volt a legaktívabb, mialatt én még aludtam. Párom néha azért késett el a munkahelyéről, mert az ágyban fél órán át a hasamra tett kézzel "gyönyörködött" a lányában, mialatt én még csak nem is voltam magamnál. Szóval teljesen fel voltam arra készülve, hogy még heteim vannak hátra, mire apámnak végre elújságolhatom, hogy érzem a kisbabát, de jött a meglepetés.
A múlt szombaton késő este éppen pisiltem, alaposan előrehajolva, ahogy azt tanították (egy terheskönyvben olvastam, hogy ha a kismama alaposan előredől pisilés közben, akkor jobban kiüríti a hólyagját, és így ritkábban kell szaladgálnia a mosdóba), és már felállni készültem, amikor megéreztem az eltéveszthetetlen kapirgálást a köldökömtől 4-5 centire lefelé. A biztonság kedvéért vártam pár percet, és az érzés megismétlődött. Semmi máshoz nem hasonlítható, "Szia, mama!" kis köszönés volt. Vigyorogva visszasétáltam a nappaliba, és elújságoltam a hírt, hogy Jenőke megmozdult, mert Jenőke a pici nemtől független családi beceneve. Azóta többször is megismétlődött az érzés, és szinte mindig akkor, amikor üléskor alaposan előredőlök, törökülésben, keresztbe tett lábbal, vagy a vécén.
A baba mozgásának realizálásán kívül a héten egy különös álom is meglátogatott, immáron a második ilyen. Az ijesztően életszerű, furcsa álmok, amiknek témája gyakran a terhesség, a szülés és a kisbaba, sok nő 9 hónapját végigkísérik, de velem ez csak másodszorra fordult elő. Az első eset, a terhességem legelején, az első pár hét valamelyikében volt, és nagyon sokkolt, mert nem voltam rá felkészülve egyáltalán. Amikor a lányommal voltam terhes, soha nem voltak gyerekkel vagy szüléssel kapcsolatos álmaim. Az álomban a 28. hétre, kórházban szültem meg egy átlagos újszülött méretű, három és fél kilós, teljesen jól fejlett gyereket, aki lány lett. A nemét a szülést megelőzően nem tudtam. Bár az emberek körülcsodálták a szép nagy és makkegészséges korababát, én nem voltam boldog. Mindenkivel közöltem, hogy nekem lány nem kell, mert olyanom már van és én fiút szerettem volna. Az emberek megpróbáltak meggyőzni, hogy fogadjam el az újszülöttet, de én hajthatatlan voltam, és otthagytam őt a kórházban, nélküle mentem haza. Teljesen összezavarodva és nagyon rossz hangulatban ébredtem. Az álom minden részlete előttem volt, mintha valóban átéltem volna. Előtte egyszer sem gondoltam arra, hogy fiút szeretnék-e inkább, vagy lányt, és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy bármelyik születése boldoggá tenne. Hetekbe tellett, amíg a bűntudatom elmúlt és meggyőztem magam újra, hogy nagyon jó lenne még egy kislány, és az álom nem jelentett semmit.
Az eheti álmom, ha lehet, még bizarrabb volt. A fürdőkádban ültem, langyos és teljesen áttetsző tiszta vízben, amikor mindenféle fájdalom és előjel nélkül megszületett a baba. Csak úgy kicsusszant belőlem, köldökzsinór és vér nélkül. Ijedten kotorásztam utána, de ő azonnal eltűnt a víz mélyében és egy percbe is beletelt, mire ki tudtam onnan húzni. A korának megfelelő mérete volt, kb. 15 centi, és kisfiú. Ő is teljesen fejlett baba volt, bár kicsit soványka. Inkább játékbaba formájú, méretarányos. A tenyeremre fektettem és felsóhajtott, rám nézett a nagy szemeivel és közben rugdalt icipici lábaival. Én nagyon megdöbbentem ettől, mert még álmomban is biztos voltam abban, hogy egy ilyen korai, 18 hetes baba semmi eséllyel nem maradhat meg. De ez a gyerek nem csak, hogy megmaradt, de olyan egészségesnek tűnt, hogy el sem mentem vele a kórházba. Beraktam a blúzom alá a melltartómba, és ott hordoztam, bármerre is mentem, és megtanultam úgy szoptatni, hogy azt senki észre ne vegye, menet közben, bár a blúzom kidudorodott egy kicsit, és néha mozgott is.
Nem mondom, eléggé meglepett, hogy mikre képes az agyam, mialatt gyanútlanul alszom. Főleg ez az utolsó, múlt heti álom, amit Hieronymus Bosch, vagy a modern szürrealista festők is megirigyelhetnének, még nagyon gyakran eszembe jut. Tudom, hogy csak a hormonjaim játszottak velem, de én nem nézek elébe a következő bizarr álombeli szülésnek. A szakemberek még mindig kutatják, hogy álmaink hogyan és miképpen keletkeznek, és a terhesség alatti álmok okai még az átlag áloménál is komplexebbek. Egyelőre ellenálltam a kísértésnek, hogy álmoskönyvben vagy az interneten megnézzem, mit is jelenthetnek az agyrémeim.
Napközben továbbra is aggodalmak és tudatos félelmek nélkül, boldogan gondolok a kisbabára, a terhességre és a szülésre. Még akkor is, ha meleg fürdőt az elmúlt pár napban nem igazán volt kedvem engedni magamnak, inkább gyorsan lezuhanyzom. Azt hiszem érthető, hogy miért.
Másutt
