Hétvégi programajánló: éljen a kultúra!

Olvasási idő kb. 2 perc

Színházi előadásokat, bábszínházat és kiállítást látogathattok, ha szeretnétek kimozdulni otthonról.

Remélem kiélveztétek a mackófesztivált múlt héten, mert az idei hétvége bizony a kultúráé. Többnyire színházi előadásokat, bábszínházat és kiállítást látogathattok, ha szeretnétek kimozdulni otthonról. Először egy igazán művészi, és csak ezen a héten látható programot, azaz kiállítást javaslunk a Printa Akadémián, (Rumbach Sebestyén u. 10) ahol az első, művészek által készített kifestőkönyvet pingálták ki gyerekek, az erdeményt pedig most közszemlére is teszik. Érdekes kísérlet, érdemes lehet belekukkantani, a kiállítás megtekinthető 2010. február 4-13-ig.

Szombaton 11-től a Holdvilág Kamaraszínházban  (XVI. Ságvári u. 3.) a Hamupipőke című színházi előadás lesz, ötéves kortól ajánlják, jegyár 850-3000 Ft. Délután négytől Kolompos mulatság lesz a Jövő házában (II. Kis Rókus u. 16-20.), lehet táncolni, mondókázni és népszokásokat tanulni az együttes tagjaival. A Budapesti Bábszínházban (Andrássy út 69.) szombaton fél tizenegytől és délután háromtól Varró Dániel, Túl a Maszat-hegyen című műve által ihletett előadás lesz.

Szombaton, az Óbudai Múzeum és Könyvtár Platán könyvtárában (Arató Emil tér 1.) gyöngyfűzés lesz, reggel tíztől egyig ismerkedhetünk a szép színes gyöngyökkel Milner Angéla segítségével. Az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Káz (IV. István út 17-19.) ezen a hétvégén a nagyobb gyerekeket örvendezteti meg fotós és videós napjával. Szombat délelőtt itt mindent lehet cserélni és nézegetni, ami a fényképezéssel és a videóval kapcsolatos, úgy mint régi fényképeket, gépeket.

A szombat fénypontja pedig délután fél öttől a Petőfi Csarnokban a Csángó bál. Ez már a tizennegyedik Csángó bál, a program a moldvai és gyimesi csángók archaikus népművészetére, zenéjére és táncaira épül. A gyerekek találkozhatnak a gyimesi és moldvai csángókkal és megcsodálhatják népviseletüket.

Vasárnap a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban (VI. Jókai tér 10.) a Bors néni című előadást láthatjátok délelőtt tíz órától. Jegyár 1100-1400 Ft.

Vidék

Siófokon vasárnap fél tizenegytől a Kálmán Imre Kulturális Központban (Fő tér 2.) a Mesemalac című előadás lesz. Játék a padláson tárgyakkal, bábokkal, gyerekekkel.

Tinnyén a Figurina Animációs Kisszínpadon (Bocskai utca 6.) szombaton tizenegytől a Grim/m/aszok című előadás lesz, amelynek keretében közönséges használati tárgyak adnak elő négy Grimm-mesét („Hófehérke és a hét törpe”, „A nyúl meg a sün”, „Csipkerózsika”, „Piroska és a farkas”), bizonyítván, hogy a fantázia segítségével minden életre kelhet.

A Miskolci Csodamalom Bábszínházban (Kossuth u.11.) a Csalavári Csalavér című előaadás lesz, a A "Magyar Klasszikus Mesék Bábszínpadon" sorozat egyik nagyon szórakoztató darabja

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.