Egyre nagyobb a szülők befolyása a pályaválasztásban

Olvasási idő kb. 2 perc

Sok szülő saját álmát akarja valóra váltani.

Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus szerint évről-évre egyre nagyobb a szülői befolyásolás szerepe a pályaválasztás során, olvashatjuk a Young & Partners sajtóközleményében. Ennek legfőbb oka a szakember szerint, hogy jóval éretlenebbek a kamaszok, mint pár évvel ezelőtt. „Jelentős átalakuláson ment át a társadalom az elmúlt években. Az életszakaszok jelentősen kitolódtak: az önálló élet megkezdése, a szülőktől való anyagi és érzelmi függetlenedés, a gyermekvállalás későbbre tolódott, mint pár évvel ezelőtt. Gyakori, hogy a húszas évei második felében járó fiatalok még otthon, a szüleikkel élnek. Értelemszerűen így a gyereken is nagyobb a nyomás, a gyerek élete feletti kontroll végett pedig jóval nagyobb a szerepe a szülői befolyásolásnak is.”

A felsőoktatási intézményekben úgy látják, általános a tanácstalanság a pályaválasztással kapcsolatban. A diákok és szülők részének nincs rálátása arra, hogy az elmúlt években jelentősen megváltozott a munkaerőpiac. Egyre gyakoribb, hogy egy felsőoktatási intézmény a nyílt napjára már pszichológust is hív, akit a pályaválasztás kapcsán tanácstalan szülők szinte lerohannak.

Dr. Almási Kitti szerint a szülői befolyásolásban két nagy tendencia érvényesül. Az egyik a családi tradíció továbbvitele, függetlenül a gyerek képességeitől. A másik tipikusnak mondható eset, amikor a szülőnek nem sikerült megvalósítania az álmait, és ezt a gyerektől várja el. Mindkettő nagy károkat és komoly sérüléseket okozhat az önálló élet megkezdésekor. „Nagyon fontos a szülők érzelmi felkészítése és tájékoztatása, és ebben a felsőoktatási intézményeknek is nagy felelősségük van.” – mondja a szakember.

A felsőoktatási intézményekbe február 15-ig kell leadni a jelentkezési lapokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.