Otthonában dolgozhat a gyeten lévő anyuka

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Olvasónk arra kíváncsi, hogy három gyermek nevelése esetén gyermeknevelési támogatást (főállású anyaság) igénybe vevő anya vállalhat-e munkát a gyet folyósítása mellett?

Olvasónk arra kíváncsi, hogy három gyermek nevelése esetén gyermeknevelési támogatást (főállású anyaság) igénybe vevő anya vállalhat-e munkát a gyet folyósítása mellett? Az elintezzuk.hu szakértői szerint napi négy órában; ha pedig az anya otthonában történik a munkavégzés, akkor korlátlanul végezhető munka.

Kérdés

Férjem is, én is nagy családban nőttünk fel, mi is nagy családot szeretnénk. A kérdésem a következő lenne: tisztában vagyok azzal, hogy három gyermek után már főállású anyának számítok. 2007. márciusában megszületett a kisfiunk, munkahelyről jöttem gyedre (1997 óta dolgozom ott), majd 2009. februárjában megszületett a kislányunk, ismét gyeden vagyok. A 3. babánkat szintén úgy szeretnénk, ha legalább 2 év lenne közte és kislányunk között. Mint tudjuk, már lerövidítették a gyes, gyed-időszakot 2 évre, tehát nekem utána vissza kell mennem dolgozni. Milyen esetben folyósítják a gyet összegét? Felvehetem a munkát rendesen 8 órára vagy csak 6, esetleg 4 órát vállalhatok? A harmadik gyermek után hogy működnek ezek az anyagi dolgok? 2 évig igényelhetem a gyedet, majd azt követően folyósítják a gyetet?

Válasz

A gyed-változtató, gyes-rövidítő jogszabályok 2010. május 1-jétől hatályosak, tehát az előtte született gyermekek után igénybe vehető ellátásokra nem vonatkoznak. Tehát, ha úgy döntötök, akkor még igénybe veheted a pici lány 3 éves koráig a gyes-t. Persze, csak ha fölborul a koreográfia, és a 3. gyerkőc „túl a gyed-en” érkezik.

Azt jól tudod, hogy a főállású anyasághoz, amelynek a hivatalos elnevezése gyermeknevelési támogatás, azaz gyet, legalább három kiskorú gyermeknek saját háztartásban való nevelése szükséges: a jelenlegi szabályozás szerint a legkisebbik gyermek 3. életévétől a 8. év betöltéséig vehető igénybe. De amikor ezt megfogalmazták, akkor még a gyes is a gyermekek 3 éves koráig volt igényelhető.

A májusban életbe lépő változtatások összességét még nem ismerjük; csak reménykedünk, hogy a jogalkotók is felfigyeltek ezekre a „szétcsúszásokra”, és szinkronizálják az ellátások igénybevételét! De erről most többet nem tudunk mondani.

A jelenlegi törvényi szabályozás szerint a gyet-ben részesülő szülő kereső tevékenységet csak maximum napi 4 órában folytathat, kivéve, ha a munkavégzés az otthonukban történik, mert akkor viszont időbeli korlátozás nélkül. De hétvégén: szombat-vasárnap akár napi 10 órát is (!) dolgozhat a főállású anyuka, lényeg, hogy az összmunkaidő a heti 20 órát ne haladja meg.

További tanácsak az elintezzuk.blog.hu oldalon olvashatók.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.