Háromhetes újszülöttet mentettek ki a romok alól Haitin

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kislány 11 napos volt, mikor betemették a romok.

Egy háromhetes újszülöttet sikerült kimenteni a romok alól Haitin, amit a katasztrófa legnagyobb csodájaként tartanak számon. A kis Elisabeth Joassaint mindössze 11 napos volt, amikor házuk teljesen összeomlott és a kislányt betemették a romok. Senki, már a saját szülei sem reménykedtek, hogy életben lehet, hiszen az ember többnyire mindössze három napig bírja ki élelem és ivóvíz nélkül.

Forrás: AFP

A földrengés után hét nappal egy francia mentőcsapat tért vissza a helyszínre, hogy megkeressék a halottnak hitt kislányt, amikor a csodával határos módon gyereksírást hallottak. A kislány az ágyában feküdt, ahová anyukája január 12-én, percekkel a pusztító földrengés előtt lefektette. Szerencséjére az ágya körül egy üreg képződött, így a leomló törmelék nem nyomta agyon az újszülöttet.

Az édesanyja elmondta, éppen megetette Elisabethet, amikor elkezdett remegni a föld, és hiába próbálta kétségbeesetten megmenteni a gyerekét, a szoba fala teljesen összeomlott, így nem tudott érte visszamenni. A szülők csodának tekintik a történteket, hiszen egyedülálló, hogy egy ilyen pici baba egy hetet túléljen a romok alatt, és egy karcolás nélkül megússzon egy ekkora katasztrófát. Elisabeth története reményt ad, hogy találnak még túlélőket a romok alatt, hiszen bizonyítja, milyen sokat ki tud bírni egy kisgyerek szervezete is. Szintén tegnap egy hétéves kisfiút és nővérét is élve találtak meg a mentőcsapatok, akik nyolc napott töltöttek a romok fogságában. Édesanyjuk egy percre sem mozdult el a romok mellől, ott imádkozott értük, de ő sem remélte, hogy életben találják őket.

Mindezek ellenére rengeteg a halott Haitin. Eddig mintegy 80 ezer embert temettek el, de az áldozatok számát 200 ezerre becsülik. Rengeteg gyermek vesztette el a szüleit, Hollandia tegnap száz árván marad kisgyereket fogadott, kivétel nélkül mindenki örökbefogadó szülőkhöz kerül. Több ország tervez Hollandiához hasonló örökbefogadási akciót, az UNICEF azonban kritizálja ezt a folyamatot. Szerintük a gyerekek érdeke azt kívánja, hogy akinek maradt élő rokona, az a szülőhelyén maradjon, családi kötelékek között.

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.