Tájkép csata előtt, után és közben – munkaerőpiac, családtámogatás, bölcsi-és ovihelyzet, meg ami mögötte van. Jó buli megnézni a minisztériumok, párthivatalnokok szájából elhangzó szó- és írásbeli hivatalos közleményeket, aztán végigbogarászni a hozzájuk tartozó számokat és jogszabályokat, majd elbeszélgetni jó néhány érintettel, hogy kialakuljon a teljes kép. Ez a poszt sokáig készült, mert egyszemű voltomból fakadóan szeretem az egyértelmű dolgokat, márpedig ez egy olyan téma, ahol a színének nem sok köze van a visszájához.
A felszínen ugye vannak nyilvánvaló és kevésbé nyilvánvaló változások, vannak hosszú és rövid távú ígéretek, amit szeretnek kész tényként tálalni, és vannak a durva tények és számok, amit magyarázhatunk erre vagy arra, attól még azok ott virítanak az arcunkba. Fogjuk tehát meg a nemrég megjelent közleményt (Mother Mary, köszi, még ha át is kellett írnom miatta a bevezető egy részét), majd emeljük fel ünnepélyesen a díszes szőnyeget, mi mindent söpörtek alá. Hát ez a döglött patkány meg mi itten, kérem?
Munkaerőpiac
Ez a döglött patkány amúgy a díszes szőnyegen hever, és még a legmegátalkodottabb politikus sem akarja végre aranyhörcsögnek nevezni. Aki most pár év gyerekgondozási szünet után állást keres, azt nem irigylem. A munkanélküliség jelenleg tíz és fél százalékos, ami lehet, hogy Budapesten csak hat százalék körüli, és egyes szakmákban hiány van, de a kevésbé szerencsés területeken a tíz és fél helyett nyugodtan számolhatunk valamivel, ami valahol a huszonhárom és a nyolcvankettő között tartózkodik. Nem viccelek – a huszonhárom az az északkeleti térségek többségének átlaga, a nyolcvankettő meg olyan falvaké, ahol van egy kocsmáros, egy félállású polgármester és egy térségi körorvos, aki pont annak a falunak a szélén lakik.
A többi meg ül és várja a segélyt, mivel az épkézlábabb munkahelyek többségét rég felszámolták, a mezőgazdasághoz már nem, az iparhoz-szolgáltatáshoz még nem ért senki, a helyi infrastruktúra meg olyan, hogy minden épeszű leendő vállalkozó visítva menekül. Bevallottan készültek komplex, oktatási, munkahely-teremtő és infrastruktúra fejlesztési programok több ilyen térségre - a válság miatt a forrásokat nyilván elvitte a cica időközben. Egyszerre kellene infrastruktúra, oktatás, munkahelyteremtési támogatás, bölcsőde meg miegymás - meg egy aranyat pottyantó szamár, mint a mesében, hogy legyen rá fedezet is (szamarak vannak bőven minden régióban, csak sajnos aranyat nem tudnak pottyantani).
A gyes idejének lerövidítésének az volt az indoka, hogy ösztönözzék az anyákat a korábbi munkába állásra, ugye. Azon túl, hogy nincs pénz... Hol vannak a munkahelyek? Nem mondom, isten ments az állam által teremtett munkahelyektől, de valamilyen mégiscsak kellene. Lehetőleg nem olyan megalázó feltételeket kínáló, mint amilyenekkel mostanában több gyesről visszatérő anyatársam szembesült. Igen, felsőfokú végzettséggel és Budapesten is - "próbanapok", be nem jelentett munkavégzés, megalázóan alacsony fizetés megfejelve kemény követelményekkel.
140 ezer munkahelyet vitt el a gazdasági krízis Magyarországon az elmúlt egy évben, miközben 13 ezer új munkahely jött létre, mondta el egy decemberi sajtóbeszélgetésen Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. És nem ígérnek 2010-re sem sokkal jobbat.
A jobb munkahelyek többségén létszámstop, a hiányszakmák többsége általában nem családbarát pozícióval kecsegtet, a vállalkozók látva a szorító pénzügyi feltételeket és a nagyobb munkavállalói kényszert, keményebb feltételeket szabnak, ha mégiscsak foglalkoztatnának valakit, feketén, fehéren vagy szürkén – elfűrészelték a szék egyik lábát tehát. Lássuk a többit.
Napközbeni gyermekfelügyelet
A döglött patkányt itt ügyesen behelyezték a drapéria alá, bár a szaga egyre inkább elárulja a nyavalyást. Az elindított változások egy része ugyanis mindössze legalizál eddig is meglévő, nem egyszer tarthatatlan szituációkat, így szépítve a számokon. Ilyen például az a szabály, amely megemeli a csoportlétszámot. Ugye ez azt jelenti esetünkben, hogyha van 50 férőhelyünk, arra beszuszakolunk még 5 gyereket, akkor 110 százalékos a feltöltöttség – most legalizálom, hogy valójában van ott 55 hely, akkor még nem vettem fel egy darab gyereket sem, mégis elértem 10 százalékos növelést. Persze ezt is túltölthetem így még 10 százalékkal, ha fizikailag be tudom nyomorítani a társaságot (ne feledjük, a falak nem mentek széjjelebb), és hurrá, még néhány férőhelyet csináltam! Ja de közben ezt ugyanannyi pénzből kell megoldani, amiből eddig papíron 50 gyereket láttam el, sőt, normatíva-csökkentés (erősödik a szag a szőnyeg alól). Micsoda erőforrás-optimalizálás, ugye szép? Közben mínuszos hírként tálalja a sajtó november közepén, hogy egy bölcsődei dolgozó átlag nettó 85-100 ezer Ft-ért dolgozik havonta, most már megemelt csoportlétszámmal és kevesebb dologi ellátásra fordítható pénzből. És most tüntet is már, hogy besokallt. De fő, hogy legyen miből emelkedő grafikont rajzolni.
Apropó, dologi elkölthető pénz. Tudom, hogyan működnek az uniós források. Ezekből építeni, és korszerűsíteni lehet, fenntartani nem, arra nem adnak pénzt. Viszont x évig fenn kell tartani, különben az uniós támogatás visszafizetendő. Fenntartaniuk az önkormányzatoknak kéne ezeket az elvileg megnövelt intézményeket (megvan a szám? 21 milliárd, plusz 7800 férőhely, darabja évente 1 millió üzemeltetési költség nagyjából). Ki fogja ezt finanszírozni? Netán azok az önkormányzatok, amelyek állami apanázsát épp 2010-től kurtították meg brutálisan, mivel csökkentek úgy általában az állami bevételek? A kormány ugyanis körülbelül 70 milliárddal csökkenti a önkormányzatok támogatását 2010-re (igaz, néhány kötelezettséget is átvesz, töröl bizonyos feladatokat). Ha nem az önkormányzatok, akkor helyettük valaki más – Róbert bácsi, Róbert Gida vagy a Mikulás?
Ezek után megnézem majd, mely önkormányzatok akarnak bölcsit építeni uniós forrásból, és hányan. Van egy tippem, hogy az igazán lekvárban lévő településeknek eszükbe sem fog jutni. Persze, vannak jó hírek. Lábatlanon tavaly épp 12 (!) új férőhelyet adtak át. De jó.
A másik szép trükk a kombinált ovi-bölcsi. Ez szintén addig jó elképzelés, amíg a falak valóban befogadnak többlet-férőhelyeket, anélkül, hogy egy zsák pénzt kéne költeni az infrastruktúrától a többletszemélyzetig mindenre, és megint nem az illegális 120 százalékot legalizálják 100 százalékra, majd felkérik udvariasan a gyesen lévő szülőt, hogy a csemete majd csak ötéves korában jöjjön oviba, mert kell a bölcsis korúaknak a hely, ahol a szülő dolgozik. Ráadásul ez a forma csak azokon a településeken működtethető, ahol egyáltalán nincs bölcsőde. Pedig férőhely-hiány nemcsak ott van.
A csökkenő normatíva, a rendkívül alacsony bérezés, a romló munkakörülmények pedig sejthetjük, kiket és hányat fognak majd „bölcsődei gondozó” nevű pályára vonzani pár éven belül. Miközben az idősebbek alig várják majd, hogy elmehessenek nyugdíjba (ők tüntettek most ősz végén), hacsak a még alacsonyabb nyugdíj nem kényszeríti őket továbbdolgozásra. De lehet, hogy ők lesznek – mondjuk rokkantnyugdíj mellett – a jövő illegális bébiszitterei. Ha lesz rájuk fizetőképes kereslet. Itt mindjárt vissza is jutottunk a munkahelyek és fizetések problémaköréhez.
Családi napközi. Novemberben láttam a rémes saláta-jogszabályt, annak ellenére törött bele a bicskám, hogy napi szinten elemzek jogszabályokat és tervezeteket hazánkban és Európában. Normális embereknek, ezen belül leendő csana-üzemeltetőknek szóló értelmező dokumentumot azóta sem leltem, a www.csana-info.hu pedig folytatólagosan vírusveszélyt jelez vagy elavult infókat közöl. Annyit sikerült kibogarásznom, hogy a gyermekétkeztetés általános szabályai a csanára is vonatkoznak (???), az ígért könnyítéseket (nyitásra, működtetésre) nem találtam. Találtam viszont a SEED Alapítvány női vállalkozói konferenciáján valódi csana-üzemeltetőt. A hölgy művelt, lelkes és tájékozott volt, a csana veszteséges (Budapest egyik leggazdagabb agglomerációs településén, hah), az állami normatíva megszerzése pedig, ahogy elmondta, a legtöbb esetben betarthatatlan szabályokkal és kifejezett ellenösztönzőkkel jár.
Például hogy a térítési díj innentől kezdve mindenfélétől kell hogy függjön, gyerekszám, család jövedelme, efféle. Mindez egy magánintézményben. Szép. De azért lesz 2012-re még ezer családi napközi, ugye. És rengeteget lendít a huszonezres tartományban mozgó kielégítetlen igény kielégítésén. Kőbányán tavaly hirdette meg az önkormányzat, hogy családi napközire önkormányzati támogatást adna. Egy jelentkezett. Nyilván az az egy, amelyik már amúgy is működött. A napokban megjelent ugyan még egy hirdetés (furcsa módon az ovink folyosóján) - az új családi napközi, meglepetésemre, a 3-7 évesekre számít. Mivel az ovis férőhelyek kerületünkben még csak-csak, nem igazán értem, hogyan gondolták. De lelkük rajta.
Családi gyermekfelügyelet. Annyit a már szidott jogszabályból szintén kiderítettem, hogy erre NEM jár állami normatíva. Innentől kezdve a dolog normális vállalkozói jogviszony, az eva (egyszerűsített vállalkozói adózás) feltételeit ugye épp tavaly rontották jelentősen, megjelent a „elvárt szakmai alapú vállakozói jövedelem”, a kisvállalkozások-mikrovállalkozások működési feltételein nem javítottak (na jó, lehet kisebb alaptőkével alapítani korlátolt felelősségű gazdasági vállalkozást, mingyá' hasra esek...), hitelcsatornák kiszáradtak, a női vállalkozói programokra pedig épp most fogyott el a pénz, az uniós forrásoktól a nagy amerikai alapokig, hiszen ezeket is megcibálta a válság, valamint az érdeklődés Közép-Európa iránt is hm, csökkent..
Bébiszitter, főleg feketén, ugyanis eddig is akadt. Ha most nevesítettük ezt még egyszer mint foglalkozást, és kijelentettük, hogy mindezt három gyerekkel és legálisan is lehet csinálni, akkor adtunk a szarnak egy pofont. Ettől nem rohan a fél ország tanfolyamot végezni és kiváltani a vállalkozói igazolványt. Lesz ebből ezer legális férőhely (és megint – a huszonezres igényre ezer plusz férőhely isten tudja hol?)? „Fekete” van most is, nem kevés, írtak nekem néhányan.
Ovi és iskola, avagy a szardíniás doboz – a jogszabályok nemcsak bölcsi, hanem minden más esetében növelik a maximális csoportlétszámot. Élő Anita (Magyar Nemzet Online) november végi cikke szerint: "Két-három diák áll az órán, mert nincs elég ülőhely. Rotációs rendszerben, vagyis a következő tanórán másik gyermekek állnak fel, az addig álldogálók pedig leülhetnek" - meséli Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke, milyen panaszokkal fordultak hozzájuk a már eddig is túlzsúfolt osztályok miatt. Az alulfinanszírozottságra hivatkozva az önkormányzatok 2009-ben is kérvényezhették az Oktatási Hivatalnál, hogy felemelhessék az osztálylétszámokat.
2010-ben már kérvényezni sem kell. A költségvetést megalapozó salátatörvény szerint az első osztályokban 32 lesz a maximális létszám, és ez növelhető engedéllyel 34-re. Ha az iskolában egy évfolyamon csak két osztály van, akkor elsőben 37 kisgyereket is beültethetnek a padokba, a gimnáziumokban pedig 46-ra "húzható fel" az osztálylétszám. Innentől előadássá silányul az oktatás, ennyi tanulót ugyanis lehetetlen korszerű, interaktív módszerekkel tanítani” - azt már én tenném hozzá, hogy alsóban 32-37-es osztálylétszámnál már bohóctréfává fajul az egész, az ilyen osztályt kifogó szülőre iszonyú nyomás nehezedik, hogy keressen a gyerekének valami normális és működőképes, akár fizetős oktatási intézményt. Én valószínűleg ezt tenném. És ezzel pont el is érte a jogszabály alkotója, amit akart. És ezért kijárna tőlem neki egy maflás. Legalább.
Ha a jövőbeni vezetőink mindössze ezzel fogják be a szánkat, családbarát szabályozás, munkahelyek és jövedelemadózás (jópofa volt ez a családipótlék-adóztatási kísérlet, főleg különkasszás, de gyereket együtt nevelő élettársak számára), normális feltételekkel és elegendő férőhelyet kínáló gyermekfelügyelet, nőket és kisvállalkozókat egyaránt élhetőbb feltételekkel működni hagyó üzleti környezet, tisztességes, egyenlő esélyeket biztosító alapfokú oktatás ésatöbbi helyett, akkor én ettől bizony nem fogok hasra esni. Nem beszélek a levegőbe – amikor én szülök, még elvileg jár a három év gyes, a két év gyed. Csak éppen vállalhatatlan. Feltéve, ha nem a család macskáját akarjuk megebédelni, és nem a ház legkisebb helyiségét akarjuk mindösszesen fűteni. Emberek, ébresztő. Az „apa dolgozik, anya gyereket nevel” modell néhány éves átmeneti időszakon túl a legtöbb családban nem fenntartható jövedelmi viszonyokat eredményez. Nálunk is. Lebegtetik a családi adózás ígéretét is – de adózni, akár családilag is, akkor lehet kedvezőbben, ha van jövedelem, tehát munka. Ha nincs, akkor édesmindegy, hogy a nullát hogyan százalékoljuk.
A magyar gyermekek a népesség egészéhez viszonyítva szegényebbek, mint a többi európai országban, írta novemberben a MNO cikke. A családtámogatási rendszer sokakat óv meg a még mélyebb szegénységtől, bár az alapprobléma a gyermekes családok alacsony foglalkoztatottsága – többek között ez derül ki abból az Európai Unió egészére vonatkozó, a gyermekek jólétét és szegénységét áttekintő tanulmányból, amelyet év végén vitattak meg Brüsszelben egy nemzetközi konferencián
Több pénz viszont az elkövetkező években családtámogatásokra aligha lesz (jelenleg hivatalosan is befagyasztották a mai szinteket, végeredményben teljesen indokoltan). Nem azért, mert gonosz politikusok elizélték (sokat elizéltek, az tény, ez nem javít a helyzeten), hanem mert csökkennek az állami bevételek, ahogy zsugorodik a gazdaság. A kevesebből pedig nem lehet többet adni. Ha ezt nem veszik figyelembe, akkor a mindenkori kormányokat, legyenek azok bármilyen színűek és akarjanak nekünk bármekkora jókat, éppen úgy fogják a nemzetközi piacok emlékeztetni bizonyos tényadatokra, mint eddigi elődeiket.
A háromlábú szék mindhárom lába törött tehát jelenleg. Családtámogatás, elérhető napközbeni gyermekfelügyelet és munkaerőpiac. Hát, magyar anyák, felköthetjük a gatyánkat (még mindig jobb, mint magunkat). Végülis, nagyanyáink a háború alatt szülték-nevelték apáinkat-anyáinkat. Tanuljunk tőlük – innen szép nyerni. És becsülje meg mindenki, akinek megbízható munkahelye vagy működő vállalkozása van. Vagy munka mellett is ellátható gyereke. Főleg, ha mindkettő.
Vakmacska
