Mobiltelefonnal lehallgathatók a gyerekek

Olvasási idő kb. 2 perc

Kell-e egyáltalán egy kisgyereknek telefon?

Nálunk is kapható már szuperintelligens gyerektelefon, amit az egészen kicsi gyerekek is tudnak használni: a zöld cica felveszi a telefont, a piros cica leteszi. Emellett gyorshívó gombjaival tárcsázás nélkül elérhetők a szülők, SMS-t sablonok segítségével lehet küldeni rajta, így még írni sem kell tudni hozzá és a pánik gomb megnyomásával a gyerekek vészjelzést adhatnak le, ha baj van. A pánikgombot megnyomva, a telefon sorban, folyamatosan hívogatja azokat, akik felügyelőnek be vannak programozva, egészen addig, amíg valaki fel nem veszi a telefont.

Az iBaby telefont azt különbözteti meg más telefonoktól, hogy a szülő a saját telefonjáról irányíthatja, tehát távverzérléssel ki és be lehet kapcsolni, beprogramozhatjuk, hogy mindig kapcsoljon be, ha a gyerek elindul az iskolába, de kapcsoljon ki a tanórákon.

A készülék helyzetmeghatározó szoftverrel rendelkezik, ami azért előnyös, mert bármikor le lehet kérdezni a gyermek tartózkodási helyét. De ha beprogramozzuk a telefonba a különféle helyszíneket, (például iskola, különóra stb.), akkor a telefon automatikusan SMS-t küld, ha a gyerek megérkezett oda.

A telefonon van egy gonosz funkció is, nevezetesen bármikor átalakítható lehallgatókészülékké. Akkor is meghallgathatjuk tehát, hogy mit csinál, vagy kivel beszél a gyerekünk, ha éppen nem akarja felvenni a telefont.

A telefon talán legnagyobb előnye, hogy nincsenek rajta számok. Kizárólag négy beprogramozott telefonszámot lehet róla hívni, azt is csak meghatározott időtartamig, így a szülők nyugathatják azzal magukat, hogy ez nem is egy igazi mobiltelefon. A gyártó alacsony sugárzást is ígér, kérdés persze, hogy mi számít alacsonynak egy gyerek esetében.  (Játék azért persze van rajta.)

Egyre korábban vesznek a szülők a gyerekekenek mobiltelefont, és úgy tűnik ezzel a készülékkel most a még kisebb, már óvodás korú gyerekeket is megcélozták. De kell-e egyáltalán egy kisgyereknek telefon? Nem a szülő viszi amúgy is óvodába, sőt eleinte még iskolába és különórákra is? Bár a telefon hasznos, de szerintem azért inkább értelmetlen, óvodás korú gyereket nem kell feruházni telefonnal, a nyolcévesnél nagyobb meg nem fog cicatappancsos, pánikgomombos készülékkel mászkálni. Heti kérdésünk amúgy erre vonatkozik: hány éves korában vennétek/vesztek a gyereknek mobilt?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.