Nem oltatom be a gyerekemet!

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem oltatjuk be sem magunkat, sem a gyerekünket, sokat nem is vacilláltunk ezen, döntésünkhöz az alábbi szempontok járultak hozzá:

Nem vagyok oltásellenes. A gyerekem minden kötelező oltást rendben megkapott, sőt még a választhatók közül is csemegéztünk, megkapta a rotavírus elleni és pneumococcus elleni oltásokat is. Ugyanakkor kifejezetten oltáspárti sem vagyok, nem hiszek abban, hogy a 100 éve még létező betegségek csak és kizárólag az oltásoknak köszönhetően tűntek el, nyilván szerepet játszanak ebben a jobb higiéniás körülmények, a kiegyensúlyozott táplálkozás, és talán az is, hogy mostanában nem volt mifelénk világháború. De nem hiszem azt sem, hogy egy oltás súlyos károsodásokat, ne adj' isten autizmust okozna, és nem hiszem, hogy veszélynek teszi ki a gyerekét, aki beoltatja. Nem hiszem azt sem, hogy a politikusok csak és kizárólag üzleti céllal szeretnék rám sózni az oltást, és nem gondolom azt sem, hogy az amerikai kormány szeretne a bőrőm alá csipet ültetni, bármilyen jól hangzik is ez. (Azt viszont gondolom, hogy mindenki, aki felelős azért, hogy ebből a H1N1-ből ekkora hisztéria lett, az megérdemli, hogy elkapja az influenzát, és szenvedjen otthon három napig.)

Nem oltatjuk be sem magunkat, sem a gyerekünket, sokat nem is vacilláltunk ezen, döntésünkhöz az alábbi szempontok járultak hozzá:

-       Nincsenek kellemetlen tapasztalataink az influenzával kapcsolatban. Ha minden évben elkapnánk, nyilván más lenne a helyzet, de én is és a gyerekem apjai is öszesen egyszer kaptuk el, ezer évvel ezelőtt, azóta nem. Ami azt mutatja, hogy a szervezet védekezőképessége, - ha hagyják, - jól működik, és önmaga is kialakít egyféle immunitást a már átvészelt betegségekkel szemben.

-       Az oltás nagyjából két hét múlva véd, addig mit csináljak a gyerekkel? Maradjak vele itthon? Vagy vigyem bölcsibe, majd verjem a fejemet a falba, hogy beoltattam és még az influenzát is elkapta? Több ismerősöm egyébként éppen ezért oltás után két hétig otthon marad a gyerekkel. Ennek azonban sok értelmét nem látom, hiszen ha nem visszük közösségbe, be sem kellene oltani. Ráadásul ha nem kapja el a H1N1-et, majd elkap mást. Most már hivatalosan járvány van, de a megbetgedéseknek csak egy részét okozza a H1N1.

-       Van autónk, így meg tudjuk oldani, hogy a következő egy-két hónapban ne nagyon kelljen tömegközlekedési eszközre szállni. A bölcsőde közel van, én többnyire otthon dolgozom, így nem kell naponta BKV-val ingáznunk. Ha kellene, megint más lenne helyzet.

-       Nyilván hatással volt rám is ez az egész cirkusz. Nem hiszem, hogy amúgy beoltattuk volna magunkat, hiszen sosem szoktuk, de nyilván nem használt ez a huzavona, hogy akkor most lehet-e kisgyereknek adni, vagy nem.

-       Nem utolsó sorban figyelembe vettük, hogy úgy tűnik, Abigél sem egy lázas típus (nekem 15 éve nem volt lázam). Vannak, akik egy kisebb náthától is belázasodnak, ezzel szemben ő két év alatt mindössze egyszer volt lázas, ezt leszámítva nem volt komolyabb betegsége, és soha nem volt szüksége antibiotikumra. Nincs olyan illúzióm, hogy megússzuk influenzát, mivel ez egy új törzs, nyilván elkapjuk mi is. A fentiek ismeretében azonban bízom abban, hogy hamar átvészeljük. A bárányhimlőtől például sokkal jobban tartok.

Végezetül álljon itt néhány adat dr. Benda Judit gyógyszerésztől az influenzajárványra vonatkozóan:

„Egy dolog már egyértelműen kiderült, miszerint ez a betegség nem olyan veszélyes, mint ahogyan eleinte gondolták, és ez az influenzajárvány nem sokban különbözik a többi influenzajárványtól. Ausztráliában most ért véget a tél, lezajlott a járvány is, amelynek 118 halálos áldozata volt, szemben az előző évek influenza-járványaival, amelyek átlagosan 1000 körüli halálos áldozatot követeltek. Én továbbra is azt gondolom, hogy akinek erős az immunrendszere, kevésbé fogékony a kórokozókra, és ha el is kapja, enyhébb lefolyású lesz nála a betegség. Gyógyszerészként tudom, hogy egy-egy orvosságon évekig kísérleteznek, nagyon sokáig tart egy gyógyszert kifejleszteni és letesztelni, ami ennél az oltóanyagnál időhiány miatt biztosan nem történt meg. Azt is tudni kell, hogy a gyógyszergyártók szempontjából az influenza nagyon jó betegség, ugyanis könnyen lehet ellene oltóanyagot gyártani. Számos hasonló, influenzaszerű tüneteket produkáló betegség van, amelyek ellen nem tudnak oltást kifejleszteni. Egy átlagos influenzajárvány alatt a betegségek mindössze 7 százalékát okozzák az influenzavírusok.”

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.