Nem igazán vagyok az a túlaggódó anyatípus, de ha a kölykök egészségéről van szó, akkor már egy tüsszentést sem tudok szimpla legyintéssel elintézni. Nem volt ez másképp a H1N1 megjelenésekor sem, és ebben az esetben már nem beszélhetek egyes szám első személyben, mivel a híradó már nyáron a gyerekeimre hozta a frászt – minálunk nem volt kérdés a védőoltás, követelték. A nagy cirkuszt sem igazán értettem a vakcina körül, hiszen míg a sertésinfluenzába már jó néhányan belehaltak, addig a védőoltásba nem. És pont.
Bendegúz október eleje óta nem tud kilábalni a hörghurutból, eleinte csak köptetőt kapott, ám a későbbiekben muszáj voltam antibiotikummal tömni, ami minden bizonnyal csak az immunrendszerét gyengítette le, mert a fuldokló köhögés megmaradt. Mivel azonban láztalan volt, így beadhatónak ítélték meg az injekciót, ez meg is történt szerda délelőtt. A lavina pár órával később beindult: kezdődött hőemelkedéssel, és mire a kölyökért mentem, ő már levertségre panaszkodott. (Megjegyzem, az ügyeletes tanár szerint kutya baja nem volt, csak a leckeírástól szeretett volna megmenekülni, ezúton csókoltatom.) A csúcspont másnap reggel következett be, amikor Bendegúz már fel sem bírt kelni a láztól, ezen kívül szédülésre és karzsibbadásra panaszkodott. Utóbbira Botond is, de neki semmi egyéb baja nem volt, és nincs azóta sem.
A tanulság elmarad, mivel a háziorvos is csak egy vállrándítással válaszolt arra a kérdésre, tekinthető-e ez az oltás mellékhatásának – mert hát az még mindig nem ismert. Van viszont egy olyan sejtésem, hogy az alapból leépült szervezetbe fecskendezett anyag ütötte ki teljesen a kölyköt. Mivel az oviban még csak az igényfelmérésnél tartanak, Rozi pillanatnyilag parlagon hever, aztán, most egy kicsit meginogtam. Persze, nem kérdés, hogy oltás lesz a vége, csak már a döntésem végén nem olyan egyértelműen erős az az „És pont”.
A napokban egyébként megugrott az influenzások száma, több iskolát be is zártak a járvány miatt.
