Maszturbálásra oktatnák az ötéveseket

Olvasási idő kb. 2 perc

Ilyen és ehhez hasonló címekkel ellátva jelennek meg azok a cikkek, amelyek az UNESCO júniusi javaslatával foglalkoznak.

Ilyen és ehhez hasonló címekkel ellátva jelennek meg azok a cikkek, amik az ENSZ oktatásért, tudományért és kultúráért felelős szervezete, az UNESCO júniusi javaslatával foglalkoznak. A nagy port kavaró program szerint korábban el kellene kezdeni a szexuális felvilágosítást a gyerekek körében. A 98 oldalas beszámolóban többek között szó esik arról, hogy már ötéves korban, bőven az iskola megkezdése előtt tartsanak nekik felvilágosító órákat, ami felkészíti őket a későbbi megfontoltabb, felelősségteljesebb döntésekre. Ugyan a dokumentumokban leginkább a HIV és az abortusz problémájára próbálnak rávilágítani, a kritikusok körében az csapta ki a biztosítékot, miszerint a szervezet azt is javasolja, hogy ebben az életkorban az önkielégítésről és a nemi erőszakról is essen szó.

A Nemzetközi irányelvek a felvilágosító oktatással kapcsolatban című javaslat négy korcsoportot említ: 5-8 évesek, 9-12 évesek, 12-15 évesek és 15-18 évesek, és szerintük már az első csoportnál tisztázni kell, hogy a nemi szervek megérintése és dörzsölése jelenti az önkielégítést. Mire 9 évesek lesznek, meg kell nekik tanítani a vágyfokozó szerek pozitív és negatív hatásait, és essen szó a homofóbiáról, a transzfóbiáról és a hatalommal való visszaélésről is. 12 éves korban az abortusz okait oktatnák (de ekkorra már tisztában lennének a megelőzéssel) és 15 éves korukra pedig megismertetnék velük az ehhez kapcsolódó jogokat, és a művi vetélés menetét.

A Fox News Michelle Turnert, a Polgárok a Felelős oktatásért szervezet elnökét idézte, aki szerint ötéves korban még a bizonyos testrészek nevét kellene megtanítani a gyerekeknek, nem pedig a maszturbálásról papolni nekik. Az ENSZ viszont ragaszkodik hozzá, hogy a programot életkornak megfelelően tervezték, hiszen részletesebb oktatásban csak a 12-15 korcsoport részesül, de az ellenzők szerint ez nem vezet semmi jóra: korai szexre ösztönzi a fiatalokat és elvont ötleteket ajánl fel.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.