Bébidoll: még lábadozok, félembernek sem érzem magam, de imádom, ha kezembe nyomják párnapos babámat. A seb gyógyul, az anyai szív megtelik ezzel a kis csodával. Zaklatnak keményen a kórházban, hő, vérnyomás, fájdalomcsillapítók, sebem ellenőrzése, méhem nyomkodása, rezidensek és gyerekorvosok követik egymást. Elaludtam, mielőtt aláírattak velem egy papírt, citromfagyival a kezemben, szoptatás közben hányszor, de félhomályban ébredek, karomon piheg ez a gyönyör-ded. Majd ha mosolyog, párnás kis kezével tapicskolja a mézeskalácsot karácsonyra, sárkányt eregetünk, rajzolunk, vagy csak összebújunk együtt a kanapén, valami családi filmet nézve. Annyi álomkép jelenik meg bennem az idillről, hogy Danielle Steel már sírva jegyzetelne újabb szirupos alkotásához.
Hazavisszük a kicsit, aki alszik a bölcsőben rendre, hangját csak üres gyomorral ereszti ki, s még arra is van időm, hogy valami csinosabb felsőt öltsek, s lágy parfümmel, leheletnyi Labellóval köszöntsem férjemet. Hétpróbás, kedvenc kórházi nővérem, Lynne átölelt búcsúzóul és óva intett: látom, kedvesem, belejött mindenbe, jó helyre kerül ez a pici, de ne feledje, kis sírás, összeomlás bekövetkezhet. Ha túl sokáig tartana, keresse fel az orvosát. Bólogatok, közben gondolom: én és a depi, a baby blues? A hetedik mennyországban repkedek, hülyeség, engem nem fenyeget, hisz biztos érzelmekkel vállaltuk, egymást is szeretjük, gondunk egy szál sem. Naponta fényképezem hát a leányzót, telenyomom a képeivel a közösségi oldalakat és mosolygok, mosolygok.
Baby blues: Két hét múlva az ablakon át bámulok és állapítom meg Füles módjára: úgy látszik, esőt kapunk. Mióta hazajöttünk, hideg van és esik, férjem sízoknijában és egy téli mellényben ülök júniusban. Mittudomén, hol a Labellóm, parfüm pedig? Örülök, ha le tudok tusolni még ma. Elromlott a gyerekünk. Ha a feneke fizikai kontaktusba lép a bölcső matracával, négy fázisban panaszkodik. Egy: kipattan a szeme. Kettő: Cseh Lacit megszégyenítő technikával gyorsúszik, kepeszt. Három: bébisárkányos nyögésekbe kezd. Négy: ordít. Az utolsó ütemnél lépek közbe, mert gyereket sírni nem és nem hagyok. De most már jobban megértem azokat, akik valami alvásra tanító programot követnek. Meg azt is, miért volt tinimamáknak tanfolyam a megrázott bébi-szindrómáról a kórházban.
Éjjel sem alszik sokat, s már gondolkodom, hívom a Guinness-t, jegyezzék be mint legkisebb alvásigényű bébit. Vagy a Valium gyártóját csörgöm fel, hátha van egy mákcuminál jobb, gyerekbarát pirulájuk. Esetleg kisvárosunk önkéntes tűzoltóságát, leadom szirénának; abszolút gazdaságos, elemmentes egyed. Csak pár órát kérek, s ne arra kelljen ébredni, hogy egy éhes muréna kapaszkodik ínyével a mellbimbómba, éles csipeszként.
Ezek a megoldások azonban időt igényelnek, így belerúgok a hűtőbe (nekem fáj ez is), dühödten verem a paradicsomszószos kanalat a serpenyőhöz. Az a merész gondolatom támadt ugyanis, hogy csinálok pizzát vacsorára, az alap már megvan, a feltétszósz és a zöldségek felvágása tán 20 perc alatt meglesz. Lányom még fogatlan, nem érdekelt a kulináris vonalon, hacsak nem természetes csomagolású nedűjéről van szó. Így eljutunk párszor az utolsó fázisig, akkor kikapom, szószt kavarok, visszateszem, hagymát vágok, kikapom. Másfél óra alatt van a pizza a sütőben, s ránganak idegeim macskabajszon. Elbőgöm magam. Miért nem alszik már? 3 órája fenn van, nem fárad el? Mégiscsak elemes baba ez, keresem a „made in USA” feliratot és a 4 ceruzaelemnyi helyet, de csak bababőrt látok. Leroskadok és feladom. Ölemben ül, elhallgat. Inkább bámulja a fehér mennyezetet így, mint a bárgyú plüssholdat és -csillagot a bölcsőben. „Anya, csak veled akarok lenni, nem érted?” - mondja fogatlan mosolyával, s grimaszol, könnyeimen át nevetek most már állhatatos szeretetén. Mire megnyugszom, ő is elalszik, ezúttal sikeres a tranzíció a bölcsőbe, úgy teszem le, mint a Fabergé-tojást. Csend van. Na, nem is volt olyan rossz, ide azzal a pizzával! A konyhában azért még pityergek egy picit, a közben kihűlt és megszáradt pizza romjai felett. Hívom mégis a Guinness-t, nálam rosszabb vacsorát ma a világon nem tálalt senki.
cantaloupe
