A pedagógus védett személy lesz Szlovákiában

Olvasási idő kb. 1 perc

A pozsonyi parlament szerdán elfogadta a pedagógiai személyzetről szóló új törvényt, melynek alapján a tanítók és a tanárok az ősztől védett személyeknek számítanak.

Súlyosabb büntetésekkel kell számolniuk novembertől az agresszív tanulóknak és diákoknak Szlovákiában. A pozsonyi parlament ugyanis szerdán elfogadta a pedagógiai személyzetről szóló új törvényt, melynek alapján a tanítók és a tanárok az ősztől védett személyeknek számítanak.

"A változásnak megelőző jellege van, hogy ne legyen könnyű agresszívnak és durvának lenni a tanítókkal szemben" - mondta újságíróknak a többek által vitatott jogszabály elfogadása után Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter. Mikolaj eredetileg azt javasolta, hogy a tanítók számítsanak hivatalos személynek, ezt azonban a törvényhozók nem fogadták el.

Az új törvény alapján változik a pedagógusok bérezési rendszere is. A tanítók a jövőben négy kategóriába lesznek sorolva és fizetés kiegészítésekre, prémiumokra számíthatnak, amennyiben rendszeres szakmai továbbképzéseken vesznek részt. A bérkiegészítések összege attól függ majd, hogy a különféle tanfolyamok, tevékenységek által egy-egy pedagógus hány "kreditet" tud összehozni.

A 150 tagú szlovák törvényhozásban a szavazáskor jelenlevő 134 képviselő közül 81 támogatta az új törvényt, amelynek elfogadása előtt széleskörű társadalmi és szakmai vita folyt a témáról. Az új bérezési rendszerre való áttérést 2014-re kell befejezni.

(MTI)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.