Terhesnapló: Országomat egy tejeskávéért!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Három hete képtelen vagyok meginni egy pohár tejeskávét. És nem azért, mert nem szabad.


10. hét

Tömeg: 55,9 kg (-1 kg)
Haskörfogat: 72 cm

A múlt héten beszámoltam róla, hogy mennyit küzdök a hányingerrel, a rosszullétekkel és az álmossággal. A panaszokat fokozza az a tény, hogy három hete képtelen vagyok meginni egy pohár tejeskávét. És nem azért, mert nem szabad. Az elmúlt években úgy indultak a reggeleim, hogy a lányokat elindítottam oviba, majd csináltam egy bögre gyenge tejeskávét, amivel leültem a gép elé és cirka fél óra alatt elkortyolgattam. Nyilván egy fél deci kávéhoz adott két és fél deci tejből készült tejeskávé fizikailag nem fog felébreszteni, pszichésen viszont annál inkább hatott. (És a székrekedéses problémákat is kitűnően orvosolta.)

Három és fél hete azonban nem ittam egy korty kávét sem (na nem mintha annyira parás lennék, hogy ne merjek kávét inni, pláne ilyen gyengét), a testem valamiért annyira tiltakozik, hogy az illatától is ki tudom dobni a taccsot. Én, a kávéínyenc. Most az Earl Grey teával próbálkozom, kis mézzel, egyelőre bevált, bár ettől sem ébredek fel, és még vécére sem tudok menni tőle. Remélem, elmúlik a kávéundorom, hisz a kollégákkal is nagyon jól tud esni egy-egy bögre tejeskávé a szerkesztőségben.

Kaja

Ahogy néhány órára elmúlik a hányinger, klasszikus kívánósság jön rám. A múlt heti ovis anyák napi műsor után elvittük a lányokat fagyizni a kedvenc cukrászdámba, ahol elcsomagoltattam egy tömény marcipán szeletet, egy Rákóczi túróst, egy Bounty szeletet, egy Fekete-erdő tortaszeletet, egy kókuszgolyót és egy párizsi golyót, mondván, hogy majd otthon jól megeszem. Persze mire hazaértem, már megint hányingerem volt, így nem sokat ettem a sütikből. Két nappal később a túrós szeleten kívül az összes a kukában landolt. Legközelebb óvatosabb leszek.

Baba

Nem bírtam ki persze, végigjátszottam a kínai fogamzásnaptáros játékot, amely fiút jelez. Egy rokon szerint a brutál hányinger és az arcomon egyre szaporodó ragyák is erre utalnak. Két lány után nem lenne rossz egy fiú, ám valahogy szívem szerint mégis lányt szülnék. Az már bevált. De hogy elpuffantsak egy jó kis közhelyet is, tulajdonképpen tényleg mindegy, csak legyen meg mindene és rendesen működjön.

Kórház

Sajnos az Uzsokit teljesen átalakítják és hiába a néhány éve felújított szülészet a csodás fizetős szobáival meg az ismerős szülőszobával, úgy tűnik, ideiglenes helyre leszünk pakolva, ami nem tölt el túl jó érzéssel. Majd megkérem a szülésznőt, hogy hadd nézzek körül az új helyen, ha eljön az ideje. Olyan rémhírek is napvilágot láttak, hogy 10 ágyas rooming-in szobák lesznek és minden csak félgőzzel fog működni. Szóval mindenképp utána fogok nézni.

Betegség

A múlt csütörtököt ágyban töltöttem, a hányás mellett felütötte fejét a nátha/allergia/megfázás és két öklendezés közben folyton orrot kellett fújnom. Amikor egy százas csomag papírzsepit használtam már el, rettentően sajnálni kezdtem magam, kis híján el is pityeredtem. Hát ezeknek a hormonoknak semmi sem szent?! A lázam egyszer felment 37.7-re, de nem vettem be semmit. Mostanra már csak az orrfújás és a köhögés maradt, de ha jól emlékszem, ugyanezt eljátszottam a másik két terhességem alatt is, szóval nem parázom.

Vizsgálatok

Bejelentkeztem a 12. héten esedékes Kombinált tesztre, amely a Down-szindrómát és egyéb kromoszóma-rendellenességeket hivatott kiszűrni. A jövő héten felkeresem a terhesgondozót, begyűjtök egy rakás beutalót különböző vizsgálatokra, ahol várhatóan rengeteget fogok ücsörögni a várótermekben.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.