Az eheti babanaplóban semmi újabb fejleményről nem tudok beszámolni. A napjaink egyforma rohangászásban telnek, csak éppen fagyi nélkül, mert mindenki beteg.
Bár állítólag a fagyi és a torokfájás közt semmiféle összefüggés nincsen. Azzal én is egyetértek, hogy a torokgyulladást a bacik okozzák, és annak a fagyi édesmindegy, de ha már megvan, akkor nem rossz kihűteni a nyálkahártyákat?
De ez periferiális. Két valós kérdésem van a kedves olvasókhoz. Ti hogy oldjátok meg ezt a betegség-dolgot? Egy gyerek, az kész bacilus-vírus-telep. Amíg ketten voltunk a pasimmal, addig legfeljebb nem puszilkodtunk pár napig, ha az egyikünk beteg volt. De ez eleve évente egyszer-kétszer fordult elő (szignifikánsan a Szigetet követő héten). Lea nyolc hónapos koráig nem volt beteg, utána is alig, és akkor is csak pár napra. Olyan másfél éves korától kezdtük el a nátha körbeadogatását. Jellemzően Pozsi hazahoz valamit a munkahelyéről, Lea egy perc alatt elkapja, én pedig akkor, amikor két napja leheli folyamatosan az arcomba. De még így is szinten lehetett tartani a kis víruskolóniánkat. Amióta négyen vagyunk, azóta sokkal kevesebben vannak azok a napok, amikor senki sem beteg. Négy ember már csoport. (Mi lesz itt, ha még Lea oviba is fog járni?)
A koreográfia most a következő: Lea vagy Pozsi hazahurcol valamit. Pozsi egyik nap síri hangon bejelenti, hogy kapar a torka. De azért nem annyira, hogy ne tudjon bulizni és dolgozni. Leából másnapra ömlik a takony, kiszívásra üvölt, orrtörlésre sikít, órák alatt kicsípi a bőrét a törlés, takonyban úszik minden. Lénát viszont muszáj ugyanannyit puszilgatnia. Másnapra Léna taknya-nyála egybe folyik, cumizni nem tud, enni nem tud, ezért aztán folyton sír, orrtörlésre kétségbeesetten, vádló szemeiből krokodilkönnyeket potyogtatva zokog, orrszívásnál nyöszörögve néz rám, hogy tényleg én teszem-e vele ezt. Én csak remélem, hogy azt hiszi, nem. Én természetesen már rég beteg vagyok, de igyekszem elnyomni, úgyis pont ugyanúgy kell csinálni mindent. Egyedül én vagyok hajlandó gyógyszereket bevenni a családból, de ugye azt tudjuk, hogy a náthát semmi nem gyógyítja, a tünetek kezelhetők vegyszerekkel, a betegség meg majd elmúlik. A katasztrófát betetőzi, amikor Pozsi otthon marad, így végképp meg van lőve minden percem, mert ő annyira szenved, hogy attól önmagában olyan feszült leszek, hogy semmit se tudok normálisan csinálni.
A kérdésem: hogy kell ezt jól csinálni? Mit kell tenni, hogy ne kapjon el mindig mindenki mindent? Vagy mit csináljunk, hogy ne legyünk egyáltalán betegek? Én felvetettem, hogy járjunk Pozsival úszni, mert attól erősek leszünk. De addig hova tesszük a gyerekeket?
A másik kérdés már a nyárhoz kapcsolódik. Tavaly nyáron rengeteget jártunk Leával a Dagály strandra, ahol hétfőn félárú nap volt. Lea imádja a strandot, és én is szeretek vizezni. Abban már elég jó vagyok, hogy két gyerekkel játszóterezzek, állatkertezzek, sétáljak, ilyesmik. De arról elképzelésem sincs, hogy hogyan lehet két gyerekkel biztonságosan strandolni. Az apjuk csak hétvégén érne rá ugye, de akkor rengetegen vannak, meg vele mindenhova annyira bonyolult elindulni, mintha még egy teljesen szétszórt gyerekem lenne. Akinek van tapasztalata, ossza meg velem a tuti stratégiát!
