Szexelni jó, sőt nagyon jó, s nem csak fiatal korban, amikor hajtják az embert a hormonok, hanem később is. Ezt általában mindenki tudja, a legtöbb ember hivatalos véleménye is ez, mert azt bevallani, hogy mostanában ritkábban bújunk ágyba, sőt, egyáltalán nem űzzük a malac sportot, nemcsak ciki, de a mai világban nem is trendi. Egy jól működő kapcsolat alapja ugyanis a jó és rendszeres szex, ezt pedig minden magazinban olvashatjuk is, háromoldalanként, máshogyan fogalmazva.Pedig a nők többségének egy vagy több gyerek után igencsak megváltozik a szexuális étvágya, függetlenül attól, hogy szülés előtt hányszor huncutkodtak apával a paplan alatt. Nincs ebben semmi szégyellnivaló, egy átrobotolt nap után sokszor tényleg nincs az embernek más vágya, mint egy pohár borral eldőlni a kanapén. Mert tíz órára végre elcsendesedett a ház, egy gyerek sem akar már semmit, méghozzá azonnal, végre csak magunknak vagyunk, a libidónk pedig az utolsó, akivel aznap még találkozni akarunk. Hol vannak már azok az évek, amikor végigszexeltünk egy egész hetet! Amikor reggeli előtt még belefért egy kis ágyakrobatika, s az ágy sem alvásra volt való alapvetően, hanem szeretkezésre.
A statisztikák szerint, ahogy egy kapcsolat „öregszik”, egyre kevesebbszer nézik meg a felek, hogy mi van a paplan alatt. És hát persze normális esetben mindig ugyanazt találjuk ott, az évek pedig múlnak, s csak reménykedhetünk, hogy valamilyen egészséges középutat minden kapcsolat talál magának. Egy harminc feletti magyar pár hetente átlagosan 2-2,5-szer szeretkezik (azaz leggyakrabban négynaponta), de egyáltalán nem ritkák az olyan szélsőségek, ahol havonta jön ki ugyanez a szám.
Sok kapcsolat központi problémája a házastársak egymástól eltérő szexuális igénye. Mert elmondva olyan igazságosnak tűnik, hogy egy igazán szerető férj alkalmazkodik a felesége megváltozott igényeihez és türtőzteti magát (azaz nem dug félre, vagy pedig nem teperi le az asszonyt, ha nem akarja éppen). Csak hát azok a fránya hormonok, nyomnak és feszítenek és különben is, hogyan lehet ennek az ősi ösztönnek ellenállni…De hát sok ezer éve kiemelkedtünk már az állatvilágból, s állítólag azért is vagyunk emberek, mert felül tudunk kerekedni az ösztöneinken. Legalábbis sokan. S hogy mi a könnyebb, elfojtani valamit, ami van, vagy úgy csinálni, mintha valami lenne, pedig nincs, ki tudja, mindenesetre tény, hogy sokszor csak elkezdeni nehéz az aktust (azaz lusták vagyunk nekiállni), hiszen evés közben jön meg az étvágy igazán.
Ennél a pontnál azonban felmerül az a kérdés is, hogy miért feltétlenül a férfinak kell leküzdenie a vágyát, egy valamirevaló feleség és szerető hitves miért ne tudná megerőltetni magát néha? Évszázadok alatt miért pont a férfi lett kikiáltva szexista ösztönlénynek? Olyan ez egy kicsit, mint a lehajtott vécédeszka esete. Miért nem az a természetes, hogy fel van hatva, ha pedig úgy normális, akkor a nőket lehetne üldözni azzal, hogy ne hagyják lehajtva. De ez már filozófia…
Vannak olyan nők, akiket egyáltalán nem frusztrál, hogy férjük kielégítetlen, a gyerek és az egyéb teendők tökéletesen kitöltik az életüket, apa pedig hallgasson. Ez véleményük szerint így van jól, hiszen ez a kialakult fontossági sorrend. Másokat feszélyez a ritka szex, ezért sűrűn végeznek fejszámolást, hogy mikor is rántották magukra apát utoljára, s ha fú, ha fagy, teljesítik asszonyi kötelességüket, nehogy rontsák a megszokott átlagot.
Vannak persze olyan kapcsolatok is, ahol akkor bújnak össze a felek, amikor mindketten fogékonyak és vevők egy jó szeretkezésre. Az évek során, s túl néhány gyereken pedig arra is rájövünk, hogy a szexnek nem feltétlenül a mennyisége számít, hanem a minősége.
