Nem mostanában volt, de még jól emlékszem, hogy egy-egy nagyobb írásbeli vizsga alkalmával milyen praktikákkal igyekeztük a lehető legnagyobb fordulatszámra pörgetni az agyunkat. Mindannyian más „csodaszerre” esküdtünk, így a felvételi vagy a nyelvvizsga helyszíne legtöbbször egy jól felszerelt büféhez hasonlított, volt ott minden: gyümölcslé, jéghideg kóla, kis termoszban tűzforró kávé, hatalmas tábla mogyorós csoki, sajtos pogácsa, müzliszelet, alma és még ki tudja micsoda.
Előfordultak persze kuriózumok is, az egyik csoporttársam például kizárólag a pattogatott kukorica agyserkentő hatásában bízott, ami állandó zenei aláfestést és valami kedves mozinézős bájt kölcsönzött a többórás ceruzarágásnak.
Utólag már úgy látom, kissé túlmisztifikáltuk a kérdést, annál is inkább, mert az Appetite című táplálkozás-tudományi lapból most megtudtam, hogy a brit tudósoknak természetesen erre is van egy holtbiztos és pofonegyszerű receptjük: egy nagy pohár víz az írásbeli vizsga vagy dolgozat előtt 20 perccel. Ne gondoljunk semmi különlegesre, mert véleményük szerint a csapból folyó víz is tökéletesen megfelel a célra, de persze nem hatástalan a flancos palackozott ásványvíz sem, ha valakinek nem bír lecsúszni a torkán a - szerintem méltatlanul mellőzött - közönséges csapvíz. Sajnálatos módon azonban a brit tudósok sem tudnak mindent, ezért egyelőre csak találgatnak azzal kapcsolatban, hogy az egyszerű csodaszer miként fejti ki áldásos hatását. A bonyolultabb és tudományosabb hipotézisük szerint megfelelő folyadékbevitel szükséges az agysejtek közötti maradéktalan információáramláshoz, a józan paraszti magyarázat szerint pedig jobban teljesít a dolgozatírásnál az a gyerek, akinek figyelmét nem tereli el a lényegről az állandó szomjúságérzés. Ez utóbbit szerintem a labor felmosása közben súgta meg nekik a takarítónéni.
A fenti okfejtés egy olyan felmérés eredménye volt, melyben azt vizsgálták, hogy befolyásolja-e a 7 és 9 év közötti gyerekek teljesítményét a megmérettetés előtti folyadékbevitel. Hatvan gyerek vett részt a kutatásban, akiknek fele egy nagy pohár víz felhajtása után látott neki a tesztfeladatok megoldásának, míg a többiek nem ittak vizet. A vizuális képességek vizsgálatára először két kép között kellett felismerniük az apró különbségeket. A feladat könnyebb változatában 34 százalékkal rosszabbul teljesítettek a szomjas gyerekek, míg a nehezített verzió esetében 23 százaléknyi különbség mutatkozott - ugyancsak az ő kárukra. Végül egy betűsorban kellett bejelölniük az előre megadott betűket, itt 11 százalékos előnyt hozott a vizsga előtti folyadékfogyasztás. A rövid távú emlékezőképesség felmérésére végzett vizsgálatokban ugyanakkor nem jelentett előnyt a dolgozat kezdetekor megivott víz.
A brit tudósok most sem találták fel a spanyolviaszt, mindenesetre valami olyanra irányították rá a figyelmet, amire szülőként talán nem is gondolunk, hogy sokszor milyen pofonegyszerű dolgokon (is) múlhat az ötös dolgozat. Eddig a brit tudósok megállapítása, amihez őszintén gratulálok, és csak annyit kívánok hozzátenni nem tudományos, hanem szigorúan tapasztalati alapon: azért tanulni és készülni sem árt.
