A gyerekek szeretik anya főzelékeit

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már többször jeleztétek, hogy igény lenne főzelékekre, íme a kedvenceink nagyjából népszerűségi sorrendben.

Már többször jeleztétek, hogy igény lenne főzelékekre, íme a kedvenceink nagyjából népszerűségi sorrendben. Természetesen lehet sűríteni keményítővel vagy krumplival. Mikor Csipetet vártam a 36. hétre toxémia miatt, a védőnőm letiltott nagyjából mindenről, ami finom, többek között a kenyérről és a lisztről is, akkor kipróbáltam más sűrítési módszereket, de nem jött be semmi, maradok a rántásnál.

A főzelékek egyszerű és tápláló ételek. Egy főzős műsorban azt hallottam, hogy kis hazánkon kívül kevés nemzet ismeri a zöldségek ezen elkészítési módját. Külhonból Porontyozók, igaz ez?

Nagy előnyük, ha időben kivesszük az egy év alatti emberpalántánk adagját, akkor egyszerre megvan az egész család ebédje. Másik előnye, hogy a maradék is felhasználható. Engem úgy neveltek, hogy ételt nem dobunk ki, főleg amíg a föld másik részén gyerekek halnak éhen. Nem, nem arra a pár kanálnyira gondolok, amit a gyerek a tányéron hagy (azt én eszem meg), hanem arra a max. egy tányérnyira, ami sterilen a fazékban marad és minden valószínűség szerint ebben a formában már nem eszi meg senki. Ebből nálunk általában leves készül. Attól függően, milyen főzelék, kevés répát főzök, ha puha beleborítom a borsót, vagy a felesborsót, összeforralom, ha szükséges, sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítem. Vagy a borsót, zöldbabot felengedem egy kis vízzel, felforralom, ízesítem, levestésztát dobok bele, fedőt rakok rá és lezárom a tüzet alatta. Mire tálalni kell, a tészta is megpuhul.

Spenót

A legeslegjobb friss spenótból, mindig elhatározom, hogy spenótszezonban felvásárolom a piacon a készletet, feltöltöm vele a fagyasztót de valahogy győz a kényelem és a bolti zacsis. Az Iglo krémes parajt szoktam venni, ebben már van egy kis fokhagyma is. Előző este kilyuggatom a zacsit, reggelre kiolvad és a fölös lé is kifolyik. Készítünk egy kevés fehér rántást 2-3 gerezd fokhagymát zúzunk bele, hozzáadjuk a spenótot és felöntjük annyi tejjel, hogy jó sűrű főzelékállagú legyen. Ízesítjük sóval és egy kevés őrölt borssal. Csipetnek főtt tojással (egyszerűbb fölkockázni), magamnak tükörtojással szoktam tálalni, gyerekkorunkban anyu időnként csinált hozzá bundáskenyeret.

Csipetnek 10 hónapos kortól főztem spenótot, a fehér rántásba mehet a spenót, vízzel felengedtem, egy gerezd fokhagymát félbevágva beledobtam, csak az íze miatt, majd tálalás előtt kipecáztam. Természetesen a só és a bors kimaradt belőle. Eleinte kis reszelt sajttal ette, egyéves kor után már tejjel, felnőtt módon készítettem egy főtt tojás sárgájával, aztán bevezettük az egész tojást is. Mielőtt megesztek a rántás miatt, annak idején a védőnővel egyeztettük a hozzátáplálást, ő engedélyezte 10 hónapos kortól. Mivel én magunknak is így főzök, ezért nekik célszerű ezt az ízvilágot megszokni, hacsak nem akarok a következő 20 évben kétfelé főzni.

Savanyú krumplifőzelék

A kockára vágott krumplit 2-3 babérlevél társaságában sós vízben megfőzzük, ha puha, fehér rántással besűrítjük és egy kis pohár tejfölt keverünk bele, hozzáadunk egy csipet szárított vagy friss petrezselyemzöldet, kiforraljuk. Az igazi savanyúba jön egy kevés ecet, de nekem az már túl savanyú, ezért kihagyom. Fasírttal tálalva igazi menzamenü. A mamám piros hagymás rántással sűríti, tejfölt csak az asztalnál ízlés szerint tesznek bele. Ha ő főzi, akkor szívesen megeszem de alapvetően jobban szeretem a savanyú variációt. Csipet egyéves kora körül ehetett savanyú krumplifőzeléket a tejföl miatt, és akkor már egy icipicit meg is sóztam azóta krumpliimádó a lelkem. Előtte az anyatejes krumplit is kiköpködte.

Borsófőzelék

A borsót sós vízben megfőzöm, piros rántással sűrítem. Én szeretem fehéren is, ezért ha olyan hangulatom van, csak sima fehér rántást használok. Ha a sózás előtt kiveszünk egy maréknyi borsót, kicsomagoljuk a héjából (ennél a mennyiségnél még kivitelezhető ép elménk megőrzésével) már a 7 hónapost is kínálhatjuk vele.

Zöldbabfőzelék

Ha nincs szezonja, ebből is fagyasztott zacsist veszek, sós vízben megfőzöm, piros fokhagymás rántással sűrítem, majd egy kis pohár tejföllel összekeverve kiforralom, ízesítem egy csipet szárított petrezselyemmel. Fasírttal szoktam tálalni. Csipetnél a zöldbab időnként mumus, pár hét múlva meg három tányérral is kér belőle egymás után. Tejföl nélkül 10-11 hónapos kortól kínálhatjuk vele szemünk fényét.

A fentihez hasonló sablonnal készül a felesborsó, a lencse és a kelkáposztafőzelék is. A felesborsóból én a sárgát szeretem, az ehetetlen szemeket kiválogatom, megmosom, fél fej apróra vágott hagymával megfőzöm (ha van otthon, lehet bele főzni egy szelet szalonnát, jót tesz az ízének). Figyelem, nagyon habzik! Ha puha, piros fokhagymás rántással sűrítem. A lencsét szintén kiválogatom, megmosom, kuktában megfőzöm (kb. 30-40 perc) piros fokhagymás rántással sűrítem. A kelkáposztát nagyjából összekockázom, 2-3 szem kockára vágott krumplival együtt megfőzöm, ízesítem sóval, borssal, majorannával, ha puha, piros fokhagymás rántással sűrítem.

Mesianyu

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

olvir
olvir
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.