Nincs abban semmi furcsa, ha egy nő gyereket szeretne a férjétől.
Nincs abban semmi furcsa, ha egy nő gyereket szeretne a férjétől. Az már kicsit furcsább, ha ezt a leendő apa tudta és beleegyezése nélkül teszi - de mindannyian tudjuk, hogy van ilyen, sokszor előfordult már hasonló a világtörténelemben. Az viszont már teljes joggal sorolható a szokatlan kategóriájába, ha a leendő apa már évek óta halott.
Pedig éppen ez történik most Nagy-Britanniában, ahol egy 42 éves nő - aki valódi nevét a nagy médiaérdeklődés közepette is szeretné titokban tartani - elhatározta, hogy újabb gyerekkel ajándékozza meg magát és kistestvérrel ez idáig egyke kislányát, noha férjét másfél évvel ezelőtt elveszítette. A gondolat valószínűleg nem most ébredt a fejében, hiszen kérésére röviddel a férfi halála után spermát nyertek az orvosok, ami azóta lefagyasztva várta, hogy az asszony végigjárja a rögös hivatali utat, és végre zöld utat kapjon szokatlan kérése.
Az engedély megadásának legfőbb akadályát az képezte, hogy az Egyesült Királyságban (is) szigorú szabály rendelkezik arról, hogy csak az érintett írásos beleegyezése birtokában használhatók fel a spermiumok egy későbbi megtermékenyítési procedúra során, ennek megszerzésére azonban ez esetben értelemszerűen nem volt semmi esély. Az özvegy ügyvédje azonban arra az érvre épített, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok szerint nincs kétség afelől, hogy a férfi nem tiltakozna az újabb gyermek ellen, amennyiben erre módja lenne. Úgy tűnik, érvelése elérte célját, mert az asszony felmentést kapott a szabályok alól. Ezzel azonban csak az első akadályt sikerült elhárítania a megvalósítás útjából, hiszen ilyen feltételek mellett hazájában nincs lehetőség a beavatkozásra, így minden szükségessel felszerelkezve az Egyesült Államokba utazik, ahol sor kerülhet a mesterséges megtermékenyítésre, és reményei szerint hamarosan második gyermekével várandósan érkezik haza.
Talán azért kerülhetett viszonylag rövid idő alatt pont a nagy visszhangot keltő történet első fejezetének végére, mert a mostani eset nem előzmény nélküli. Van ugyanis egy másik asszony, Diane Blood, aki korábban már részben kitaposta az utat az özvegy előtt. Diane-nak sokéves küzdelem árán már korábban sikerült elérnie, hogy mesterséges megtermékenyítéshez használhassa fel férje spermáját, melyet akkor nyertek az orvosok, amikor a férfit már gépek tartották életben. Neki még a mostaninál is nehezebb dolga volt, de végül elérte célját, így aztán a Belgiumban elvégzett beavatkozások eredményeként ma már egy hét- és egy tízéves kisfiú (Liam és Joel) édesanyja, noha férje - a gyerekek édesapja - már tizenhárom éve halott.
A mostani eset tehát nem előzmények nélküli, ami nem jelenti azt, hogy bármit is csitultak volna a döntés által felkorbácsolt viták. Az illetékes brit hatóságok szorgalmazzák, hogy a meddőségi klinikák újabb szakasszal bővítsék a beleegyező nyomtatványt, melyben a spermiumok gazdájának nyilatkoznia kell arról is, hogy halála után is felhasználható-e a tárolt anyag. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, és az említett két esetben egyébként sem jelenthetne megnyugtató jogi megoldást, mivel az érintett már a megtermékenyítéshez „adott” anyag kinyerésekor és tárolásakor sem volt abban az állapotban, hogy felesége véleményéhez hozzáfűzhesse a sajátját is, jóváhagyja vagy ellenezze a döntést. Az ellenzők elsősorban a születendő gyermek jogaira hivatkozva tartják elfogadhatatlannak az eljárást, aki ily módon esélyt sem kap arra, hogy teljes családban nevelkedjen, és soha nem ismerheti meg az édesapját.
A vélemények persze megoszlanak, ennek szemléltetésére az esetről hírt adó Daily Mail című lap internetes oldalán olvasható hozzászólásokból válogattam. Az olvasók egy része - őszintén hozzá kell tenni, hogy az elenyésző kisebbség - úgy véli, hogy tiszteletreméltó az asszony döntése, hogy egyedülállóként is vállalja az újabb terhességet, mintegy „emléket” állítva elveszített férjének, és sok sikert kívánnak neki. Mások szerint önző módon, saját vágyai kielégítésére hozott meg egy olyan döntést, melybe a történet másik három szereplőjének - az apának, valamint a még meg sem született és a már meglévő gyereknek - semmilyen beleszólást nem engedett. Az egyik hozzászóló arra inti, hogy a kitűzött cél mindenáron való elérése helyett minden idejét és szeretetét kislányára kellene összpontosítania, akinek bizonyára egyébként sem könnyű feldolgozni édesapja elvesztését. Van, aki egyenesen egy már régóta meglévő szemlélet újabb vadhajtásának tartja az esetet, mely szerint az anya - a saját teste feletti szabad rendelkezés jogára hivatkozva - úgy dönthet akár szülésről, akár abortuszról (vagyis végső soron életről és halálról), hogy ehhez nem kéri ki az apa véleményét, és akár annak ellenében is megszülheti vagy elvetetheti kettejük közös gyermekét.
