Abigél új hobbija a szótárazás. Egész nap mászkál fel-alá, és minden szeme elé kerülő dologra rámutat: ez a? És akkor sorolni kell, ez a szék, ez a kocka, ez a rádió, ez a párna. Néha megáll, és diadalittasan magára mutat, ez a? Akkor mondjuk, hogy az az Abigél és ennek valamiért nagyon örül, ennek ellenére magát még nem hívja sehogy.
Bár őszintén szólva nem vagyok egészen tisztában az idevonatkozó pszichológiai elméletekkel, hogy mikor kezdi el önmagát önálló személyként értelmezni.
Most már egyébként a mesék sem kötik le annyira, mint eddig, már nem szeret annyira hallgatni, most, hogy már van mondanivalója. A könyvben is minden apró dologra rámutat, aminek tudja a nevét, azt mondja, a többit meg kérdezi, ez a, ez a? és mindeközben hihetetlenül fejlődik. Hatalmas sikerélmény neki a beszéd, egy nap százszor elmondja azokat a szavakat, amiket ismer, és vagy tízszer pucoltat velem almát meg körtét, mert ennek a két gyümölcsnek a nevét kitűnően tudja, és követeli is egész nap.
Hogy milyen gyorsan fejlődik, az akkor volt feltűnő, amikor az apja elutazott három napra, majd amikor hazatért, újságolta nekem, hogy észrevettem-e, hogy Abigél azt mondja a nyuszira a falon, hogy baba. Én meg mondtam, hogy nem azt mondja, hogy baba, hanem hogy labda, (babba), hiszen a nyuszi a képen labdázik. A labda amúgy most a mindene, ha meglát egy labdát, áhítattal megfogja, az ég felé emeli, és szinte belesuttogja a levegőbe, hogy babba.
Amit már mond: apa, anya, cica, baba, labda, kakas, alma, körte, csüccs, hama, hajó, tej, tea, arra, ablak, pipi, pápá, gyite, hangutánzó szavakkal utal a tehénre, malacra, szamárra, lóra és autóra. Ennyi jut eszembe hirtelen, de lehet, hogy még több szót is ismer. Kétszer fordult eddig elő, legalábbis megfigyelésem szerint, hogy egymás mellé is tett szavakat, egyszer rámutatott az egyik könyvben a nyuszi nénire, rám nézett és azt mondta, tátá körte. Azaz, nyuszi néni elment a piacra körtét venni, legalábbis a mese szerint. Teljesen meghatódtam. Ehhez képest már nem volt újdonság, amikor a hintalóra mutatva azt mondta, gyite csüccs.
A szent babbán kívül mindent szépen ejt ki, persze vannak szavak, amiket egyáltalán nem értük. Mostanában például állandóan azt ismételgeti, hogy tácc, amiről fogalmunk sincs, hogy mi lehet, ha megkérdezem, hogy hol van a tácc, akkor leguggol, és a padlót ütögeti. Megfejthetetlen és rejtélyes, lehet, hogy tud valamit, amit mi nem. A tévé meg valamiért tele, pedig egyikünk sem hívja a tévét televízió készüléknek.
Még egy érdekes dolgot figyeltünk meg. Annak ellenére, hogy a maci volt szinte az első szó, amit kimondott, egy ideje már egyáltalán nem mondja, pedig egy lépést sem tesz nélküle. De magát sem mondja, így lehet, hogy a maci már eggyé vált vele, vagy az is lehet, hogy a maci egy kimondhatatlan nevű totemállat. De lehet persze valami egészen más is.
