- Abba kéne már hagyni ezt a szoptatósdit – így a dokim újfent, és ide nekem a lottóötöst, megint hallgathatom, hogy ha nem vigyázok, öt évesen is lógni fog rajtam a gyerek.
- Már csak szinte elalváshoz kell neki… - védekezek.
- Nem lesz ez így jó… - csóválja a fejét, miközben írja a beutalót a mammográfiára, ultrahangra.
Az ok, amiért itt vagyok, talán sok szoptató anyának ismerős. Időnként, amikor nem ürül ki rendesen a mell, vagy elzáródnak a tejcsatornák - vagy istentudja miért - fájdalmas csomók alakulnak ki, amelyeknek a puszta érintésétől is visít az ember lánya. Sajnos velem ez már nem először fordul elő, így jobb az óvatosság, gondoltam.
- Muszáj lesz elválasztani a gyereket - mondja az orvosom, és felsorol néhány ötletet, hogy apasszam el a tejemet. Égnek áll a hajam, és cseppet sem nyugszom meg, amikor folytatja:
- Jó, jó, persze, a kisfiának sem lesz egyszerű, biztos ordítani meg hisztizni fog, de hát meg kell lépni a dolgot…
Bömbölök hazafelé a kocsiban, pedig egyelőre eszembe sem jut, hogy az ultrahangvizsgálaton bármi is kiderülhet. De vajon hogy fogom lelkes cicirajongó kisfiamnak előadni, hogy mostantól nincs a dolog?? Amilyen mákom van, még aznap kapok időpontot ultrahangra.
- Teljesen negatív- összegzi a vizsgálat eredményét a doktornő.
Mint kiderült, a pangó tej jelenlétét és az időnkénti fájdalmat valószínűleg a már működő petefészkem hormonjai okozzák.
- És mi a teendő, apasszam el? – kérdem én.
- A fenét! – mondja ő – Tegye mellre nyugodtan a gyereket, majd ő leszívja a felesleget!
Nnna, erről ennyit…
Azonkívül óva int attól, hogy egy másfél évest drasztikusan és erőszakkal próbáljak meg elválasztani, hiszen valószínűleg maradandó traumát okoznék neki ezzel. Egy kicsit megnyugszom, de mialatt este a kisfiam szokás szerint álomba szopizza magát, azon gondolkodom, vajon meddig lesz ez így? Mert valóban nem akarom ötéves koráig szoptatni, sőt, igazából már nem is akarnám túl sokáig… De akkor hogyan tovább???
nyunyóka
