.jpg)
Aki csak filmekben látta azt, ahogy megindul a szülés, könnyen téves képzetei lehetnek az egész beindulásáról. Ahogy a nők hirtelen a hasukhoz kapnak és egy másodpercen belül üvöltenek a fájdalomtól, majd innentől kezdve a szülésig végig ordítanak, nos, igen messze van a valóságtól. Az apák nagy része egészen biztosan ilyen mozikra építi a szülést, mert az első órákban sokan fel vannak háborodva: „Nem is szülsz még, nem is fáj!” A legtöbb kétség és kérdés tehát arra vonatkozik, hogy észre fogjuk-e venni, hogy szülünk. És ezen, most ne röhögjünk, mert kipottyanhat egy fél tucat gyerekünk, még utána is képesek vagyunk izgulni, hogy honnan tudjuk, mikor kell elindulni a kórházba, ugyanis minden szülés más. Azt viszont, hogy szülünk, egészen biztosan észre fogjuk venni! Mik tehát a szülés jelei?
A terhesség végén egyre többször érzünk jóslófájásokat, amik miatt sok ezer kismama gyalogolt már be feleslegesen a szülészetre. Lehet ugyanis, hogy egy éjszakán át ülünk, vagy sétálunk az órával összenőve, s még talán rendszeresek is az összehúzódásaink, aztán egyszer csak elalszunk, és együtt töltünk a labdánkkal még legalább egy hetet. A jóslófájások mozgásra általában enyhülnek, míg az igaziak nem.
Az utolsó napokban minden kismama azt lesi, hogy van-e valami a WC-papíron. Nos, ez a kis nyálkás izé - hivatalosan a nyákdugó - akkor távozik, amikor elkezd a méhszáj kinyílni. Ilyenkor néhány kismama a bizonyosság érdekében a csészéhez vonszolja, aki él és mozog, hogy ez most akkor tényleg az-e. A nyákdugó lehet véres, barnás nyálkás, zselés állagú, körömnyi mérettel, de lehet színtelen is. Ismét egy bizonytalansági faktor. Ráadásul közel sem biztos, hogy ez már a nagy pillanatot jelzi (jelzi, csak nem azonnal), ugyanis akár egy-két hét is eltelhet a szülésig. Vagy egy nap.
A fájások figyelése és számolgatása egyébiránt remek időtöltés az utolsó napokban, kicsit úgy érezhetjük, hogy valamit azért csak teszünk a cél érdekében. Érdemes a fájásokat egy órán keresztül mérni és felírni. Szakértők szerint, ha az összehúzódások legalább 5 percenként jelentkeznek, és 40 másodpercig tartanak, akkor már érdemes elindulni a kórházba. Mellesleg van egy fájásfajta, amit az ember tényleg megérez, hogy ez most az, mert egyszerűen máshogy fáj, sokan ezt azonban már csak a kórházban érzik meg. Tapasztalat szerint nem érdemes korán berongyolni, mert ki tudja, hogy mennyi ideig róhatjuk a köreinket, mire megszületik a baba, jó érzés a könnyedebb részén hazai terepen túl lenni. Akit azonban megnyugtat az orvosi jelenlét, ne szégyellje a korábbi bemenetelt, a pakliban azonban benne van, hogy párszor hazaküldenek, mert lukra futottunk. Akkor sem történik semmi, ha feleslegesen megyünk be a kórházba, higgyük el, hogy több ezer kismama teszi naponta a világon ugyanezt, egyáltalán nem ciki, a szülészeten nem leszünk az első ilyen eset.
A sok bizonytalanság után végre egy biztos jelet is tudunk mondani, amivel már húzhatunk is a kórházba. Ez pedig a magzatvíz, ami az anyukák egy részének a rémálma, mert milyen ciki már, hogy elönt minket a lé, mintha bepisilnénk. Sokan nem is mennek a célegyenesben sehová, nehogy folt essen a becsületükön, pedig ez sem történik úgy, ahogy néhány okos filmben látjuk, vödörnyi zuhataggal a lábunk között. Akár csordogálhat is, vagy egy nagyobb adag távozhat, aztán semmi.
Ha tehát a menstruáció-szerű görcseink legalább egy órán át rendszeresek, vagy folyik belőlünk valami (rosszabb esetben vér, jobb esetben víz), irány a szülészet, ahol elmondják, hogy hol tartunk. Egyébiránt pedig marad a bizonytalanság, elmélkedés, reménykedés, egy dolog azonban biztos, ami egyszer bement, az előbb utóbb valahogy ki is jön.
