Megtalálták a szülés utáni depresszió lehetséges okát

Olvasási idő kb. 2 perc

A szülés utáni depresszió lehetséges magyarázatát adja Módy István, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Neuron című szakfolyóirat július 31-én megjelent számában.

A szülés utáni depresszió lehetséges magyarázatát adja Módy István, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja a Neuron című szakfolyóirat július 31-én megjelent számában. Módy és munkatársa, Jamie Maguire a Los Angeles-i Kalifornia Egyetemen egérkísérletekben megállapították, hogy egy speciális fehérjecsoportnak egyes agyi idegsejtek felszínén megváltozott működése okozhat szülés utáni depressziót, vagy pszichózist. A megállapítás egyúttal terápiás beavatkozásra is lehetőséget adhat.

Egy állatmodellt is létrehoztak a rendellenesség és kezelési módjainak tanulmányozására, ami felgyorsíthatja a témával kapcsolatos kutatásokat. A vizsgált GABA receptornak gátló szerepe van az idegrendszerben, tompítja a serkentő anyagok hatását. Egérkísérleteikben úgy találták a kutatók, hogy a receptorok mennyisége csökken a terhesség alatt, majd a szülés után visszatér a terhességet megelőző szintre.

A szülés után a hormonok szintje visszaáll az eredeti, terhesség előtti értékre, ezt kell követnie a receptorszám növekedésének, hogy a gátló hatás állandó legyen. Abban az esetben, ha nem áll vissza a receptorok száma, olyan rendellenességek alakulnak ki, mint a szorongás és a depresszió, írja az MTI. Módy olyan genetikailag módosított egereket hozott létre, amelyekben hiányzik a GABA receptorok számának rugalmas változási képessége. Ezeknél az egereknél a szülés utáni depresszióhoz hasonló viselkedést és az utódok túlélési arányának csökkenését tapasztalták.

A kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy a nőknél szülés után, sőt menstruáció előtt hasonló okból, a GABA receptorok számának nem kellően rugalmas változása miatt jelentkeznek hangulati problémák, vagy komolyabb zavarok. Amikor a túl kevés GABA receptorral rendelkező egereknek egy kémiai anyagot adtak, - melyet egyébként alvászavarok kezelésére alkalmaznak - sikerült ellensúlyozni a káros hatásokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.