Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
30.
30. hét
Bár megfogadtam, hogy már semmit se veszek magamnak erre a kis időre, a sors mégiscsak a Vörösmarty térre vetett. És milyen jól tette! Fillérekért olyan csini holmikat vettem, hogy ihaj! Persze nem kismamaruhát, azt nem_árazzák_le, hanem divatos, bő, lenge rucikat, olyanokat, amiket majd nem terhesen is tudok hordani.
Ráadásul megdőlt korábbi elméletem, hogy a Terhesnő ruhatárába elég egy-két terhesgatya, a kényelem végett, a többit meg meg lehet oldani a normál konfekcióiparból. Hát rájöttem: még a terhesgatya se kell. Ugyanis tök kényelmetlen lett már az a vastag izé, amit a terhes hason kell hordani, a nadrág dereka (izé, csípője) fölött. Szorít is meg meleg is. Amit viszont vettem, egy széles passzéjú, megkötős vádliközépig érő tréningnadrág, más néven capri-mackónadrág azóta le se rohad rólam, úgy szeretem. Nem értem, miért ragaszkodik a terhesipar ahhoz a haskötőhöz. Van, akinek tartja a hasát vagy miért? Miért nem gyártanak csak gumis derekú, vagy megkötős dolgokat? Rejtély.
Na ennyit a ruházkodásról. (Bár még egy csodaszép, óriási srandkendőt is vettem, -70%-ért, nagyon jól takar…) Testileg-lelkileg jól vagyok. Testileg egyre hamarabb fáradok, a két combom egyre távolabb van egymástól, ami nem azt jelenti, hogy fogyok, hanem hogy a természet csinálja a helyet a csípőmnél. Vagyis egyre pingvinesebben járok, és egyre fürdőskurvaszerűbben ülök – dehát ez van. Az étvágyam lankad, egyre kisebb bent a hely a Magnumnak, a baba meg egyre agresszívabb. Biztos vagyok benne, hogy a „szétrúgja a belem” kifejezést is egy várandós nő találta ki. De nem is a rugdalózás a legrosszabb, hanem amikor csuklik, mert az valahogy idegesítőbb, sokáig tart, és közben sajnálom is szegényt. Dehát mégse tunkolhatok be neki egy kis limonádét a köldökömön!
Lelkileg viszont egyre közelebb kerülünk, bár sokat segítene, ha lenne végre neve. És az utolsó negyed lévén, már sokszor bepánikolok, hogy mindjárt itt van, és én még a Samu régi cuccait se néztem át, hogy mire van még szükség! És még annyi mindent el kéne intézni! Venni-venni-venni, pakolni-pakolni-pakolni, szortírozni-kidobni, lemosni és kimosni, sejtbank, vérvétel, nagyobb kocsi és lakásátrendezés, papírok és adminisztráció, és mindezt úgy, hogy már egy zoknit se tudok egyedül felhúzni. Sajnáljatok!
