Abigél már nem alszik el este a cicin. Tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, de azt hittem jóval később, valamikor egyéves kor fölött, nem gondoltam, hogy ilyen hamar. Eleinte még reménykedtem, de most már hetek óta minden este ez van, ugyanúgy csinálunk mindent, mégsem. És ez meglehetősen rosszul érint, és nem csak azért, mert úgy sokkal egyszerűebb volt minden, hiszen elaludt, én meg betettem az ágyba és kész. Érzelmileg visel meg a dolog, hiszen ez volt a mi kis esti szertartásunk. Fürdés után már csak ketten voltunk, bebújtunk a nagy ágyba a kislámpa mellé, zenét hallgattunk, karácsony óta mindig ugyanazt a Kispál cédét, ugyanazokkal a dalokkal, aztán Abigél egyszer csak elaludt. Imádtam nézni, ahogy alszik, teljesen megváltozik az arca, - a gyerekem apja mondta is valamelyik nap, hogy mindig csak ébren látja, ezért néha bemegy a szobájába, meglesni, ahogy alszik. Aztán betettem az ágyába, hasra fordult, odabújt a takaróhoz, és aludt.
Hát most ez már nincs. Szopik, aztán elkezd össze-vissza forgolódni, minden érdekli, menne játszani, hiába simogatom, énekelek, nem nyugszik meg különösebben, a romantikus estéknek sajnos vége. Azt gondolom, mesélni még nem lehet neki, így hát az énekléssel próbálkozom, szereti a dalokat, meg ha közben simogatom a hátát, de mihelyt abbahagyom már pattan is föl. Így aztán egy idő után ott hagyom az ágyban, és vagy elalszik, vagy sírdogál. Én meg feszült vagyok ettől az egésztől, minden este egy kicsit még reménykedem, hátha elalszik.
Aztán eszembe jutott, hogy a következő az lesz, hogy teljesen abbahagyja a szopást, és nagyon kiakadtam. A gondolattól is pánikba estem, hogy Abigél nem fog többet szopni, egyszerűen elképzelni sem tudom. Nem, nem gondolom, hogy még óvodás korában is szopnia kéne, de úgy érzem, hogy még nem jött el a pillanat, hogy abbahagyja, illetve nekem nem jött el a pillanat, őt őszintén szólva már nem különösebben érdekli. Minden más kajáért viszont teljesen odavan, ha beültetem az etetőszékbe már kurjongat örömében, teljesen izgalomba jön, már attól is, ha mi eszünk valamit.
Az egyetlen alkalom, amit kikövetel, az a reggeli szopás, mihelyt meglát már tépi le rólam a ruhát, de napközben eszébe sem jut, és hát már az esti sem az igazi, elfogadja, de nem izgatja. Éjjel még mindig felkel egyszer szopni, de nappal csak egyszer szopik, uzsonnára. Szóval szerintem már csak pár hónap van hátra, aztán végleg elválunk, ő meg én, Abigél és anya.
