Az utóbbi hetekben nagyon rátok járt a rúd, s előkerült az összes olyan téma, ami miatt kivagyunk a férfiakra.
Az utóbbi hetekben nagyon rátok járt a rúd, s előkerült az összes olyan téma, ami miatt kivagyunk a férfiakra. Ha gonosz akarnék lenni, még biztosan találnánk a kákán is csomót, de süssön ki a nap és vesszen a Porontyon a női sovinizmus! Így tényleg jár, hogy egy kicsit nyaljunk a férfiaknak, hiába próbálunk úgy viselkedni, mintha működne a világ szekere nélkülük. Mert hát valljuk be nőisen, véletlenül se férfiasan, hogy kellenek nekünk, s erre lehet, hogy csak későn gondolunk. Neeem, nem csak az kell belőlük, ami a gatyában van, egyébiránt elég lenne egy jó kis vibrátor, amiből már igazán szép darabokat is lehet rendelni a neten. Ha alaposan meghányjuk-vetjük a dolgot, rájövünk, hogy alapvetően minden arról szól, hogy megtaláljuk a párunkat.
Még akkor is, ha nem vagyunk egyáltalán romantikus alkatok, vagy esetleg leszbikusak vagyunk (jó, akkor lehet, hogy könnyebb, mert egy csapatban játszunk). Hajt minket a biológia, megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot, mindent megteszünk, hogy szépek és kívánatosak legyünk, brillírozzuk a stílusunkat, fejlesztjük az agyunkat. S lehet, hogy hajtunk a felé, hogy gazdag és okos, boldog szinglik legyünk, de igazából a szingli soha nem akar az maradni, mert az csak egy állapot addig, amíg boldog kapcsolatba kerül valakivel. Ugyanis, bármilyen meglepő, társas lények vagyunk. Az pedig, hogy gyerekünk születik és reprodukáljuk magunkat, genetika és ösztön. Csinálhatjuk teljes szívvel, feltehetjük rá az egész életünket, a gyerek akkor is csak vendég a háznál. A párunk pedig ideális esetben egy életen át a társunk.
A férfi mellettünk a kiegészítő elem (mi pedig az ő kiegészítő eleme vagyunk), együtt vagyunk a jin és a jang. Mindennek van ellentétje, egymás nélkül nem is létezne, sem a sötét, sem a világos, a jót nem vesszük észre a rossz nélkül.
Ha hiszünk a felettes tudatunkban, egyrészt tudjuk, hogy mindannyian egy picit nők vagyunk s egy picit férfiak is, s azt is tudjuk, hogy mindegyik szerepnek megvan a maga ereje, s most nem csak a sztereotip dolgokra gondolok, mint a nyers erő és az anyaság, hanem a férfi és a női energiákról, s azok vonzásáról.
Bizonyára néhány férfi azt várta, hogy azt fogom taglalni, hogy a férfi mennyire okos, mennyire megértő, mennyire jó apa, dehát ezek alapvetően nem vonatkoztathatók egyik nemhez sem. A férfi elsősorban ember, s minőségében ott dől el, hogy milyen is. Mert igen, vannak született apák, pont úgy, ahogy vannak jó anyák és szar anyák. Lehet egy férfi is megértő, akárcsak egy nő nem, s nem mellesleg a férfi is alapvetően a nőtől lesz igazán FÉRFI. A rossz fej apa és rossz fej férj pedig rossz fej ember, tökmindegy, hogy férfi.
A házasságok jelentős százaléka elhamarkodott, elhibázott, rossz döntés. Amellett, hogy az okos emberek le tudnak egymással élni egy életet úgy, hogy másra vágytak, s nem találták meg a párjukban az igazit, az emberek nagy része boldogtalan. Mert nem jó társ van mellettük, s ettől feszültek lesznek, úgy érzik magukat, mint az összezárt patkányok, egy idő után pedig automatikusan a másik hibáját keresik, mert a saját tévedésüket, hibájukat könnyebb kivetíteni másra.
Egyszóval, akitől mi esetleg viszketünk, falra mászunk, attól másnak elakad a lélegzete, aki nekünk egy pipogya pojáca, az másnak a nagybetűs férfi. Ezért és csakis ezért értelmetlen „ férfifényező „cikket írni, mert az hiteltelen. Mi problémákról írunk, amik sokszor vagy a férfiból erednek, vagy belőlünk, de őket látjuk kívülről, az író pedig önmagából merít, szubjektíven.
Én hiszek a lelki társban. Hiszek abban, hogy valaki csak azért született, hogy engem megtaláljon én pedig azért, hogy fogjam a kezét. Én hiszek a férfiban, legyen bárhol, legyen bárkivel, mert én vagyok a jin, ő pedig a jang.
