A nagykést már napok óta a párnám alatt tartom.
A nagykést már napok óta a párnám alatt tartom. Néha elképzelem, milyen lenne, ha az éle, ami délelőtt még a nyers, zsíros tarját hasította fel egy finom mozdulattal, ma este az ő húsába mélyedne bele. Messziről megismerem már a lépteit. Ha háromnál többször esik neki a lépcsőház falának, mielőtt felérne az elsőre, van remény arra, hogy fürdetlenül, büdös szájjal zuhan mellém, és egyből beájul, talán észre sem veszi, ha a kispárnámat magamhoz ölelve halkan átlopódzom a gyerekhez aludni.
Egy. Találkoztam ma a védőnővel is, de jó húsban van anyuka, mondta, de vigyázzon, pont ez az időszak az, amikor bevizesedhet, a dinnye nem terhes nőknek való, túl sok szénsavas vizet se igyon, aztán megérintette a karomat. Erős ember az én férjem, még mindig fáj, ha az ütés helyét érintik, pedig már egy hete kaptam, aztán meg okos is, büszke lehetnék rá. Figyeld, figyeld, ez most bénító lesz, ököllel dolgozik, bénul is rendesen, aztán, ha félhosszú ujjú pólót veszek fel magamra a nyári hőségben, észre sem veszi senki a lila foltot, mondom, okos ember az én férjem, arcra nem üt. Holnap vennem kellene még pár félhosszú hosszú ujjú pólót.
Kettő. És most egy kicsit megáll, a kulcsát keresi a lépcsőfordulóban. Az első bénító után már nem is lehet érezni a következőt, hamar tanulok, de hamar rájöttem arra is, hogy ezt neki nem szabad tudni, mert akkor a másik karomnak lát neki: sírni, üvölteni, könyörögni, rendes asszony így csinálja. Három? Hallom? Nem hallom? Hallom? Nem hallom. Nem szabad, hogy ébren találjon, akkor egyből nekem esik. Marokra fogom a nagykést, elengedem. Ha a fal felé fordulok, és úgy tettetem az alvást, felkészületlenül érhet az első ütés, jaj adná isten, hogy ma is leszopta az a kis vörös munkatársa, akkor biztosan jó passzban van, először csak megdobál a sáros cipőivel. Rohadj meg, üvöltöttem legelőször, dögölj meg te undorító iszákos féreg, de nem szabad ezt, miért nem tudom én befogni a szám soha, miért nem. Csendben maradni, meg sem pisszenni, talán elfelejti, hogy van egy felesége. Ha éhes és kielégítetlen, soha nem felejti el, hogy van egy felesége. Csörren a zár. Rendesen behajtottam-e az ajtót a kölykök szobájában? A nappalira is kellene már szereltetni egyet. Vagy egy giotint. Miért nem írsz egy könyvet, te nő, olyan jó fantáziád van, meg humoros is vagy, szívja a bagóját mellettem unokahúgom, hajtom el magamtól a füstöt, de hiába. Mosolygok nagyokat, gondolkozok ezen már egy ideje, „Hogyan öljük meg a férjünket” lenne a címe, de befejezni soha nem tudnám, annyi ötletem van már erre.
Három. Küszöbön belül ez már, nem érvényes. Doktornő, nem lehetne valami altatót felírni ennek a gyereknek? Lemehetnék így holnap. Tudja, azokra a nehéz napokra, amikor a férjem szarrá ver az étkezőn át a konyháig. Hogy a kölyök ne hallja a sírásom. Mint a múltkori Columboban azt a szőke, fitos orrú színésznőt, ahogy elkábítják fehér zsebkendős kloroformmal, férjem azt játsza most velem, csak ő a levetett, három napos zokniját gyűri az orrom alá, szagoljad, vigyorog bele a tarkómba, mi az, hogy nem mosol rám napok óta, én tartalak el, büdös ribanc, jól jegyezd meg.
Négykézláb csúszok gyerekszobáig. Valamiféle naiv meggyőződés az, hogy a világoskékre festett falak között feléled benne a szunnyadó apai ösztön, ami legutóbb a sperma formájában csapott a felszínre, mikor utódot nemzett két évvel ezelőtt, és ez talán erősebb lesz annál az ösztönnél, hogy agyonrúgjon. Ha négykézláb csúszok, csak a küszöbbe ütközik bele a gömbölyödő hasam, figyelem-figyelem, a pókmászás veszélyes a kismamák számára, néha negyvenhármas lábba ütközhet a nagy pocak, terhességi útmutatót kellene írnom, azt. Kölyök szótlanul pislog a takarója alól, mire ébredhetett, nem tudom, talán arra a sikolyomra, hogy fejezd már be, könyörgöm, vagy talán arra, hogy ha még egyszer megütsz, esküszöm, rendőrt hívok. Nincs visszaút. Néha felemelem a fejem a földről, azt úgysem üti, mert okos ember az én férjem, mondtam már, nézünk egymás szemébe a kölyökkel, nincsen semmi baj, hát nem látod, ez csak játék, anya még mosolyogni is tud, nézd, csíííz. Fagyit is kapsz, csokisat, ha nagyot alszol, az a kedvenced, de majd csak holnap, a piacon, amikor végre megveszem még azt a pár félhosszú ujjú pólót.
