2000.
2000. szeptember 10.
5:00
Hajnalodik. Lassan öt óra és egy percet sem aludtam, pedig este 9-re visszatoltak a szobába, még a gyereket sem hozzák ki, csak fél hatra. Izgulok. Egész éjjel forgolódtam csak, ki gondolta volna, hogy ennyire nehéz még utólag is elbánni az élménnyel. Hihetetlen, hogy ezt túl lehet élni… Fel kéne kelni, mert mindjárt itt a csecsemős nővér, de olyan jó ez a póz, amit találtam… Lassan kimegy az Algopiryn. Csak el ne aludjak, pont most, amikor végre kihozzák a lányom. Meg kéne fésülködni is, meg fogat mosni, nehogy lehervadjon a kölyök feje, ha rábeszélek… ÚÚ, alulról felnyársaltak, úgy nézek ki, mint egy malac, akit összevarrtak.
6:00
Tulajdonképpen helyes gyerek. De kire is hasonlíthat? Rám nem, az biztos, talán nagyanyámra, de mégsem. Olyan kis szotyi, nem is szépek a babák, átverés. Remélem kikupálódik, mégiscsak kislány… Alszik, egyfolytában csak alszik, nem is akar szopni. De mi lehet az a cucc, ami kijön a szájából, talán tápszer, ezt megkérdezem, ha jön a nővér, jöhetne már, pisilnem kell. De jó túl lenni ezen az egészen…csak aludni kéne már egy jót…
11:00
A kórház egész jó, pont olyan, mint egy lánytábor, csak a patológián nem jó áthaladni. A szegény terheseket meg csak szánom, nem is tudják, hogy mi vár rájuk, ők meg irigyek, hogy de jó nekünk, van itt hierarchia. Már majdnem tudok egész fenékkel ülni és ha a kúp segít, akkor a viziten sem zaklatnak, hogy volt-e termés. A Remek Ember itt volt vagy egy órát, még napoztunk is a reggeli fényben a padon, olyan érzés volt, mintha felszabadultam volna. Talán most akkor le is zuhanyozok, majd utána megnézem a gyereket. Ja, mindjárt jön Anyu is, majd utána lefürdök. Még kiolvashatom estig a könyvemet is, de jó…
12:00
-Anyuka! Meg kéne etetni a gyereket, nagyon sír.
Hoppá, egy pillanatra el is felejtettem. De gáz, olyan picike és most még éhes is, hát milyen anya leszek én… Anyám mindig azt mondta, hogy ahogy megszült, érezte, nincs egyedül. Nekem meg az sem jutott eszembe, hogy megetessem. Én annak örültem, hogy túl vagyok a szülésen, nem érdekelt, hogy a nap még pont, mielőtt lement volna, besütött a szülőágyra, csak az, hogy kivegyék végre a katétert. Szegény lányom, lehet, hogy a szívem helyén hamu van. De picike és hogy tud ordítani…
2008. június 16.
Szőkén és piszkafa lábakkal áll a kezében bizonyítvánnyal. Nem is tudja, hogy örüljön, vagy sajnálja, hogy őszig nem jöhet ide, ahol annyi izgalmas dolog vár rá. Ahogy nézem, csak nevetek rajta, hogy valaha attól féltem, sosem fogom igazán szeretni. Mert egy idegen volt még, hiába lakott bennem kilenc hónapig, az első hetekben, hónapokban csak néztük egymást és ismerkedtünk. Visszamenőleg felmentést adok magamnak. Mert szeretni is tanulni kell, s hogy szüléssel anya is születik, igaz, csak idővel…
