Mai, garantáltan jó gyermekverseket tartalmazó antológiát, a Friss tintát lapozgatva bukkantam rá az alábbi gyöngyszemre. Vicces költőnk bizonyára rengeteg svéd gyermekverset olvashatott, ettől vált számomra ez a valami izzadságszagúvá, mitöbb, gagyi utánzattá.
Szerelmes belém, van, amelyik nem belém.
Hanem, mit tudom én kibe.
Honnan tudjam?
Üvöltenek, mint a vadállat, mint a fába szorult fészek, nincs eszük,
Sokszor nem is tudom, melyikbe legyek szerelmes.
Melyikbe nem. Melyik melyik.
„Volt ellenség is rengeteg,
hogy elkergessük őket én
mocskos nejlont, taknyos zsepit
vittem a menet elején.”
„Tudósunk e pillanatban nagyot köhögött
Majd nyitott ablakon át jóízűt köpött
Ott, az udvaron landolt másodszor Hörgőcske Ödön
Ki valamikor még dühöngött, benn, a konyhakövön,
Megrázta magát, majd vidáman bukfencet vetve
Indult újabb házakba, más dohányfüsttől szenvedő
Gyermeket keresve.”
A kutyafiú és a kutyalány elmennek kutyagolni. Egyszer csak a kutyafiú előveszi a kutyafáját, a kutyakislány meg a kutya mindenit. A kutyakislány megijed. – Te kutyafiú, nem lesz ebből kutyabaj? – Cseppet se félj, van nálam kutyagumi.
