18.
18. hét
A kismama nem valami jó munkaerő, sajnos ezt kell mondanom. Már az elején, az első trimeszterben folyton rosszul van, hány, képtelen a feladataira koncentrálni. Ha viszont ezt számon kérik tőle, felborult hormonháztartása miatt mint egy felbőszült pitbull, habzó szájjal, vérben úszó szemekkel kéri ki magának. Ilyenkor érdemes békén hagyni, szegénynek épp elég elfogadni, hogy anya lesz, és minden, amit eddig gondolt a világról, az nem úgy van.
A második trimeszterben kicsit lenyugszik, és átvált az ellenkezőjébe: egész nap csak álmodozik. Bár már nem dühös, nem éri meg feladatokkal bombázni, mert úgyse csinálja meg. Folyton vizsgálatokra rohangál, éhes, pisil, már ülnie sem kényelmes. Évszaktól függetlenül feszeng a ruháiban, nehéz elfogadnia megváltozott alakját, és minden munkával töltött pillanatban arra gondol, hogy jaj de unja már, más kismamák bezzeg éppen tornáznak/jógáznak/magzatkommunikácós tréningen vannak, ő meg itt *ssza a rezet. Az egyetlen, ami egy kis fényt visz a napjába, az ebéd.
De a harmadik a legrosszabb. Ha szerencsétlen terhesnő még dolgozik, márpedig elég sokan megteszik, abszolút használhatatlan. Mindene fáj, kényelmetlen, ég a gyomra, fáradt mert éjjel nem tudott rendesen aludni, és nem tud koncentrálni. Mindig késik, mert képtelen időben elkészülni, és mindig hamarabb megy el (amit egyébként már egyáltalán nem bánnak a kollégák). Amikor viszont bent van, egész nap csak internetezik, babás fórumokat meg szüléstörténeteket olvas, vagy babakocsira licitál. És amikor eljön az ideje, és a munkahely búcsúünnepséget rendez neki, akkor valóban ünnepelnek, hogy végre nem jön többet, és felvehetnek egy normális valakit.
Ráadásul mindez az első terhes kismamákra vonatkozik. Mert azok, akiket otthon gyerek vár, még sokkal, sokkal rosszabbak! Úgyhogy kedves munkáltatók, nem mondom, hogy ne vegyetek fel női munkaerőt, de próbáljátok sok türelemmel, empátiával átvészelni ezt az időszakot, mert nemsokára eljön a jól megérdemelt pihenésetek, amikor a kismama elmegy gyesre.
