Abigél tegnap ünnepelte feledik születésnapját, és ez a tény egyszerűen hihetetlen. Mielőtt gyerekem volt, azt gondoltam, a ’hogy szalad az idő’ és a ’milyen nagyok már a gyerekek’ mondatok csak a gyerekhez tartozó közhelyszótár részei, de most már látom, közhelyes, vagy nem, én sem tudok másról beszámolni, minthogy az idő tényleg rohan. De ez természetes is, hiszen előtte az idő múlása abból állt, hogy nyárból ősz lett, most viszont napról napra szembesít egy örökké változó és növekvő valami azzal, hogy mennyi idő is telt már el, mióta ő megszületett. Jelen esetben hat hónap. Barátainknak nemrég kisbabája született, én pedig a bébit csodálva egészen biztos voltam benne, hogy Abigél soha, de soha nem volt ilyen kicsi, és soha nem maradt ott, ahova éppen leraktam.A hat hónap egyféle nagykorúságot is jelent a kisbabáknál, úgy érzem, Abigél már nem tekinthető csecsemőnek. Fél éve sok mindenre feljogosítja, például ugye arra, hogy szilárd kaját egyen. Bár pár hete már eszeget egy kis almát, ráadásul meglehetősen lelkesen, így úgy gondolom, megérett rá az idő, hogy az összetettebb ízek világába is bepillantást nyerjen, így jövő héttőn délben zöldséget is kap, aztán majd meglátjuk, tetszik-e neki.
Aztán ott vannak a mindenféle babafoglalkozások, amelyek látogatása többnyire féléves kornál kezdődik. Nem vagyok nagy híve a babafejlesztésnek, de annyira meg magabiztos sem vagyok, hogy elhiggyem, én egyedül aztán mindent biztosítani tudok a gyerekem számára. Így aztán Abigél feledik születésnapját egy Tücsökzene foglalkozással ünnepeltük, az ő hatalmas örömére.
Nem tudtam, fog-e neki tetszeni, de nagyon boldog volt, szerencsére az előadott dalok és versek többségét ismertem, így főleg kettőnk közötti közös játék volt neki az egész, a kezébe adott hangszerektől pedig szinte extázisba jött. Úgy rázta a csörgődobot, mintha más nem is létezne a világon, ráadásul amennyire megveti mostanában a felnőtteket, annyira imádja és csodálja a babákat, ezért kortársai külön öröm forrását biztosították.
Hat hónapos korára való tekintettel lecseréltük a babakocsi mózeskosarát is, nagylányos-ülősre, bár ez egyelőre nem aratott nála osztatlan sikert. A mózest azonban kinőtte, és különben is úgy gondoltam, kell neki az ülős kocsi, hadd nézegessen, ő viszont úgy gondolta, nem nézegetni akar, hanem aludni, azt pedig a kényelmes mózesben jobban tudott. Sétálni ugyanis a mai napig mindig alvásidőben megyünk, így általában ahogy kilépünk az ajtón, három percen belül alszik. Lehet, hogy ezen a szokáson változtatni kellene, nem tudom.
És a történethez hozzátartozik, hogy Abigél maga is megünnepelte a feledik születésnapját, méghozzá úgy, hogy a héten háromszor (háromszor!) átaludta az éjszakát. Ilyet eddig még csak egyszer csinált, de akkor két oltást kapott egyszerre, ami nagyon kiütötte, így az nem is számít igazi átalvásnak. Hát igen, ha közhellyel kezdtük, zárjuk is azzal, Abigél egyszerűen már nagylány.
