Emlékszem, ahogy az első este megfürdettük, megszoptattam, és betettem az ágyába, el is aludt szépen. Aztán hajnali kettőkor felébredt és soha többet nem volt hajlandó nem hogy a szobájában, de még az ágyában sem aludni, csak velünk. Hat hetesen kezdtem beszoktatni a kiságyba, amit addigra természetesen átcipeltünk a hálóba.
Azóta mindig ott aludt velünk, öt centire tőlem, és jó is volt ez így. A gyerekem apja rendszeresen megkérdezte, nem akarjuk-e áttenni a szobájába, én meg rendszeresen azt feleltem, majd. Aztán néha én kérdeztem meg, hogy áttegyük-e, és akkor meg ő mondta azt, hogy majd. Ez a kérdés egy dolog miatt merült fel bennünk újra meg újra, mert imádtuk ugyan, hogy ott alszik mellettünk, de nálunk a nappali és a háló között nincs ajtó, így hiába feküdt ő le este, mi még egy filmet is alig mertünk megnézni a nappaliban, és leginkább csak suttogtunk, nehogy felébresszük.
Végül mégsem emiatt költözött szegény, hanem az én önzőségem miatt. Annyira eldurvult ugyanis a koránkelése, hogy már az számított jónak, ha hatig alszik, és egy hét madarakkal való kelés és kóválygás után úgy éreztem, ez így nem lesz jó, mert fáradt vagyok és türelmetlen. Neki se volt jó, mert az addigi három helyett nappal akár ötször is aludt, mégis nagyon fáradt lett már délutánra. Általában felébredt ötkor szopni és már nem aludt vissza, gajdolt, dumált, nagyokat rikkantott, húzogatta a takaróját, mocorgott. Ezért úgy gondoltam jobb lesz, ha mindezt a szobájában teszi, így ha aludni már nem is, de pihenni még tudok egy órácskát, amíg a plüssállatokkal megtárgyalják az éjszakai eseményeket.
Mondanom sem kell, hogy nagyon megviselt a dolog. Először az tűnt fel, milyen nagy az üresség a hálóban, és aludni sem tudtam, pedig nem ment messzire, a hálóból nyílik a szobája, mégis rosszul éreztem magam. Borzasztó dolgokat álmodtam, mikor éjjel felébredtem, hirtelen nem tudtam, hova tűnt a gyerek, azóta is hiányzik nagyon. De érdekes módon a terv eddig működik, az áttelepítés óta hét körül ébredek, és azt gyanítom ő sem kel sokkal korábban. Persze legvalószínűbb, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, nyilván vannak koránkelős meg később kelős időszakok, és nálunk ez a korán kelés akarva-akaratlan is arra volt jó, hogy megtegyük az első, nagyon nehéz leválasztós lépést.
