Lujza (3) nagyjából karácsony óta egyfolytában beteg. Van ez így, sőt, mondják, ez a normális. A sok betegség után viszont jó sápadt maradt, nyilván vérszegény szegény, állapította meg a háziorvos. De, hogy erről papír is legyen, el kellett menni vérvételre.
Dél-Budán lakunk, úgyhogy a Budai Gyermekkórház lett a kijelölt intézmény, ahol meg tudják szúrni kicsi lányom kicsi karját, merthogy ott van tű. Ez persze helyből anakronisztikusnak tűnt, merthogy egy 3 dekás tűt a gyerek közelébe vinni kicsit értelmesebb dolognak tűnik, mint egy kb. 15 kilós gyereket a tűhöz, de mindegy. A Budai Gyermekkórházról annyit kell tudni, hogy megúszta a bezárást, nehogy gonosz tőkések ingatlanpanamázzanak a drága telken, ami persze a Rózsadombon található, tömegközlekedéssel nem könnyen megközelíthető helyen, merthogy buszmegálló emberi közelségben nincs. Nem mintha a BKV, mint alternatíva felmerült volna, ugyanis Őrmezőről a következő útvonalat ajánlja a cég útvonaltervezője: 41-es busz, 19-es villamos, 11-es busz. Két átszállás, 48 perc, állytólag 11 kilométer. És egy jó 2 kilométeres séta, hegynek föl. A 91-estől egyébként kevesebbet kell gyalogolni, csak legalább eggyel többet kell átszállni.
A kölköt persze reggel kell egy ilyen helyre vinni, merthogy éhgyomor, satöbbi. Csakhogy reggel Dél-Budáról a Rózsadomb ha nem is megközelíthetetlen, de rendes dugózásra kell készülni, át Buda legbüdösebb részein, a Margit körúton és a Moszkva téren. Az első megközelítési kísérlet elbukott. Asszony negyven perc dugózás után feladta, mint kiderült, baleset volt a BAH-csomópontnál. Második nekifutásra azért sikerült mintegy negyven perc alatt megtenni a 10 kilométeres távot, megérkeztünk a tetthelyre. Az egyórás várakozás standard, voltak társasjátékok is, meg sok síró és sok kevésbé síró gyerek. Lujza az utóbbiak közé került, irány haza, újabb negyven perc a város legbüdösebb részein át.
Néhány nap múlva mondja a csajom: föl kéne menni a leletekért. Kérdem hova? Hát a Budai Gyermekkórházba. Kérdem miért? Nem képesek kiküldeni? Mondja nem. Jó, munka után hazafelé bemegyek. Az nem jó. Miért nem jó: Mert a leleteket csak dél és délután kettő között adják ki. Micsoda? De akkor már lila volt a fejem. Mi a fenéért nem zárták be azt a rohadt kórházat? Minek kell a vérvételt egy tömegközlekedéssel megközelíthetetlen, rohadt hegy tetejére vinni? Miért nem képes vért venni a nyamvadt védőnő, ha már ott van a lakótelep közepén a rendelő, és azért képes feljönni, hogy megnézze, tiszta-e a budink? És mit képzelnek, a munkaidőm része, hogy a Margit körúton szopjak a dugóban, hétköznap délben egy kurva papírért, amit emailen is el lehetne küldeni a háziorvosnak, de a legrosszabb esetben is postára lehet adni?
És persze gyermeke egészségéért aggódó apaként elkéredzkedtem saját magamtól, és egy fél napot töltöttem az autóban megint, hogy megtudjam: igen, Lujza vérében kevés a vas. De azért a magyar egészségügy kurva anyját. Merthogy nagyjából fölöslegesen vettek ki a munkaadóm zsebéből három órányi munkaidőt, az enyémből meg jó hat liter benzint a dugózás okozta idegbaj okozta károkról nem is beszélve.
