Gyakrabban depressziósak a fiús anyák

Olvasási idő kb. 2 perc

A szülés utáni depressziónak számos oka lehet, a legújabb felmérések szerint kialakulásához nagyban hozzájárul az is, hogy milyen nemű gyermeket szülünk, a fiúk anyukái ugyanis fokozottabban ki vannak téve a depresszió veszélyének.Ez a kutatás kivételesen nem angol, hanem francia, melynek során 181 anyukát vizsgáltak, akinek kilenc százaléka szenvedett szülés utáni depresszióban, háromnegyedüknek fiúgyermeke volt.

A szülés utáni depressziónak számos oka lehet, a legújabb felmérések szerint kialakulásához nagyban hozzájárul az is, hogy milyen nemű gyermeket szülünk, a fiúk anyukái ugyanis fokozottabban ki vannak téve a depresszió veszélyének.

Ez a kutatás kivételesen nem angol, hanem francia, melynek során 181 anyukát vizsgáltak, akinek kilenc százaléka szenvedett szülés utáni depresszióban, háromnegyedüknek fiúgyermeke volt. A felmérés eredménye magukat a kutatókat is meglepte, hiszen előzetesen azt gondolták, a lányos anyák lesznek hajlamosabbak a depresszióra, hiszen vannak kultúrák, ahol a lánygyermeknek kisebb a presztízse, mint egy kisfiúnak.

A felmérésben résztvevő fiús anyukák nem csak a depresszióra voltak hajlamosabbak, hanem általában véve is sokkal alacsonyabb életminőségről számoltak be, mint azok az anyák, akik lányt neveltek. A felmérés során ugyanis számos kérdés vonatkozott a fizikai és egészségi állapotra, mentális és érzelmi egészségre, és azt találták, hogy a fiús anyukák közül tízből hét panaszkodott gyenge egészségi álapotra és életminőségre, míg a lányos anyák többsége nem.

A szülési utáni depresszió egyébként nem ritka dolog, a friss anyák mintegy harmadát érinti, bár a legtöbbször enyhe lefolyású. A vizsgált 181 anyuka közül 17-nek volt valóban súlyos szülés utáni depressziója, és ebből 13-nak fia volt. A témában újabb kutatásokat kezdeményeztek, mert az okokat nem találták, a vizsgált anyák száma túl kevés volt. Egyelőre arra gondolnak, hogy enyhe pszichológiai különbség lehet aközött ahogy egy kisfiúhoz és ahogy egy kislányhoz viszonyulnak az újdonsült anyukák, és ez hatással van érzelmi állapotukra, főleg ha eleve hajlamosabbak a depresszióra. Pszichológusok szerint a fiúk felé irányuló negatív attitűd az élet fontos férfiszereplőivel (például apa, férj) kialakult negatív kapcsolatok visszatükröződése.

Az eredmény egyébként ugyanaz volt először és másodszor szült anyák esetében is, az tehát, hogy egy anya hányadik gyermekét szüli, nem játszott szerepet a depresszió kialakulásában, csak az, hogy milyen a jövevény neme.

A szülés utáni depresszió egyébként nem azonos a baby blues-zal, ami a szülő anyák majdnem 80% százalékánál kialakul a szülés utáni napokban és levertséggel, fáradsággal, érzelmi ingadozással jár. Általában pár hét, esetleg két hónap alatt elmúlik, amikorra az anyuka beletanul a babázásba. A szülés utáni depresszió később, a harmadik-ötödik hónap környékén alakul ki, és legtöbb esetben az újszülött ellen irányul, vagyis az anyuka sokszor nem hajlandó ellátni a gyereket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kalas Györgyi
Kalas Györgyi
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Szülőség

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.

Életem

Legális kiskapu: így szerezhetsz extra nyugdíjat

Nem egyedi probléma, hogy valakinek hosszabb-rövidebb időre megszakad a biztosítási jogviszonya. Ez azonban súlyos következményekkel járhat a későbbi időskori ellátásra nézve. Kevesen tudják, de létezik egy teljesen törvényes és szabályozott módszer a probléma áthidalására: a társadalombiztosítási megállapodás.

VIP

Meghalt Scherer Péter

Ma délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas magyar színész, aki még fellépett volna a Zenthe Ferenc Színházban.

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.