Amikor ma végigsöpröd a templomban a ruháddal a padlót és csipogva tudsz csak a pap előtt a mikrofonba beszélni, eszünkbe jut majd az összes Tisza-túra, amikor lótuszülésben alszol a sátorban másnaposan. Az is, amikor kezdetben utáltam a hangodat, mert hajnalban arra ébredtem, hogy törvénytelenül vidámkodsz a sátor előtt és az is, amikor a csajbulikon lementünk hülyébe és kipletykáltuk fél Európát (no meg megváltottuk a világot). Az összes Zsuzsi-történet, amelyen betegre röhögjük magunkat még mindig, az, hogy milyen jó, hogy vannak emberek, akikkel együtt tudunk lenni a nagy pillanataiban és az is, hogy mennyire szeretünk.
Mit is mondhatnék még, azon kívül, hogy most ugyan utálod, de ez mégiscsak a te napod. Tudja meg a világ, hogy Zsuzskának ma bekötik a fejét, ismét beteljesedik egy kislány álma! Aztán meg lassan megszületik Peti is, így hát irigykedünk rá egy kicsit, mert az olyan tiszta érzés és meg is érdemli. S mint önző posztíró, hadd legyen ez a néhány sor emlék neked, tőlem.
