Hogyan éljük túl a szilvesztert?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem így 31 évesen (úristen, most leszek 32!) már valahogy elfogyott a hajnalig tartó, iszunk-hányunk-belefekszünk jellegű lendület.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem így 31 évesen (úristen, most leszek 32!) már valahogy elfogyott a hajnalig tartó, iszunk-hányunk-belefekszünk jellegű lendület. Jó esetben képes vagyok éjjel 1-ig ébren maradni, és egy koktéllal a kezemben bólogatni a zenére, illetve a beszélgetőpartnerek végszavaira - hallani úgyse hallom, hogy mit mondanak, mert hangos a zene.

Utoljára a Miléneum évében voltam annyira bátor/elkeseredett, hogy nyilvános szilveszteri buliba menjek, miszerint - ha jól emlékszem - PestiEst szilveszter volt, de lehet, hogy Sziget. Mindenesetre az éjfél az Almássy téri művház büféje előtti sorban ért, ahol egy szőkített hajú autósműsor-vezetővel és törpespicc-tulajdonossal támasztottuk a pultot abbéli reményünkben, hogy még idén pezsgőhöz jutunk. Nem így történt.

Azóta kizárólag házibulikba vagyok hajlandó szilveszterileg ellátogatni, ahol legalább a szeszhez történő hozzáférés zavartalanul biztosított, plusz a barátaim alkotják a környezetet. Persze a gyermek születésével ez is módosult, konkrétan tavaly szilveszterkor itthon ültünk és a tévében a Madonna-koncertet néztük, de Panka üvöltése elnyomta a soundtracket.

Idén talán sikerül anyámra lőcsölni a gyermeket, úgyhogy ismét házibuli van tervbe véve. Egyelőre persze az megy, hogy a barátaim böködik egymást, hogy "te, nem akarsz bulit rendezni szilveszterkor?" - mert ugye senki sem szeretne január elsején pezsgőtócsába kövült üvegcserepeket szedegetni a nappali parkettjáról. Mindenesetre azt már eldöntöttem, hogy csak olyan házibuliba megyek, ahonnét haza tudok gyalogolni.

Próbáltatok már taxit hívni szilveszter éjszakáján? A nagy társaságokat gyakorlatilag lehetetlen felhívni, de ha sikerül, akkor is húsz percre ígérnek autót. Így hát aztán a taxizás mint közlekedési mód ezen az éjszakán felejtős. Marad a saját autó (ha van, plusz antialkoholista sofőr hozzá), a bkv (csak bátraknak) vagy a saját láb, ha nincs túl messze a célpont.

Szintén előzetes szervezést igényel a fogyasztani vágyott alkohol beszerzése, ha nem akartok úgy járni, mint én 2000. első perceiben. A legcélszerűbb, ha rögtön két üveg pezsgővel/borral/stb. állítunk be a címre, így ha egyet ellopnak tanult barátaink, nekünk még mindig marad egy másik. Plusz ugye hosszú az éjszaka, és a végére úgyis csak édes vörösbor meg házipálinka marad majd.

A nyilvános bulikkal szemben a házibulik nagy előnye, hogy egyrészt lehet főzni, másrészt örülnek, ha hazulról viszünk virslit, lencsét, sütit, vagy bármi ehetőt. Ne feledkezzünk meg a táplálkozásról a buli előtt és alatt sem, ha nem akarjuk a nagy  fehér buszt vezetve kezdeni az évet. Ugyanez vonatkozik a hidratálásra: ha két alkoholos ital között mindig iszunk egy nem-alkoholosat, tovább bírjuk és határozottan szebbek leszünk másnap.

Amennyiben súlyos elhajlásra van kilátás, vegyünk otthonra egy üveg Gatorade-et és pár banánt, hogy az alkohol által kilúgozott vitaminokat másnap pótolni tudjuk majd. Persze némi aszpirin sem árt, az igazán profik pedig kissé égett pirítóssal kezdik a másnapot. De az a legjobb, ha nem rúgunk be nagyon, hiszen azt tartja a babona, hogy egész évünk olyan lesz, amilyen az első napja.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

moon
moon
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.