Manófalvi Manó és az örökbefogadás

A tökház ajtaján határozott kopogás verte fel a békés, délutáni csendet. Manócska gyorsan kinyitotta az ajtót, mielőtt Mazsola vagy Tádé felébredne.
- Ön Manófalvi Manó? - kérdezte a szemüveges asszonyság, és vizslató tekintetével már benn is volt az apró házikóban.
- Én volnék. – próbálta halkra ereszteni a hangját Manócska, hátha ebből a vendége is ért. Mazsola és Tádé édesdeden aludtak az ágyukban.
- Mi járatban van nálunk? - kérdezte várakozóan Manócska.
- Értesültünk róla, hogy Ön kettő, azaz kettő malac nevelését intézi ebben a khm… házban, mindenféle tanfolyam, kérvény, engedély és határozat nélkül.

- Hát igen, kérem, egy nagyobbacska zöld malacot és egy kicsiny tengerimalacot vettem magamhoz. Nagyon árvák voltak szegények. De nem értem egészen pontosan, hogy mi a probléma ezzel - mondta Manócska, miközben hellyel kínálta az asszonyt.
- Probléma van, méghozzá nem is kevés. Először is, amikor az első disznó…
- Mazsola.
- Kérem?
- Mazsola az első disznó neve.
- Vagy úgy. Tehát amikor Mazsola, a zöld disznó magához került, miért nem keresett fel minket, hogy részt vehessen a tanfolyamunkon, hogy örökbefogadó lehessen?
- Hát kérem ez eszembe sem jutott. Tudja a dolgok csak úgy történtek. Itt volt Mazsola éhesen a szeretetre, és kukoricalepényre, úgy éreztem, a világ legtermészetesebb dolga, hogy mi már együtt élünk, így kettecskén - gondolkodott hangosan Manócska.
- Kettecskén. Tehát Ön, a magányának elűzésére fogadta be ezt az árva jószágot! Az általunk készített pszichológiai alkalmassági vizsgálat után kiderült volna, hogy a sikertelen kapcsolataiból menekült az örökbefogadáshoz.
- Nem, kérem. Egyszerűen Mazsola szeretetre vágyott és megmondom őszintén, az én életem is teljesebb ezzel a malaccal.
- Értesüléseim szerint Mazsola sokat segít a ház körül. Nem fordult-e meg a fejében, hogy a munka könnyítése végett hozza ide ezt a disznót?
- Mazsolát. Mazsola a neve. És kérem, erre egyáltalán nem gondoltam. Lévén, hogy ő jött ide, én meg örömmel befogadtam.
- Mi van a másik jószággal?
- Tádéval?
- Igen, azzal. Hogyan került ide, ebbe a törvénytelen tökházba?
- De kérem…
- Kérdezem, hogyan került ide az az állat? - csapott az esernyőjével az asztalra az asszonyság.
- Kipottyant a kosárból, amelyben szállították a tengeri malacokat. Nagyon sírt, Mazsola pedig úgy kérlelt, hogy hozzuk haza.
- Vagy úgy! Tehát a tengerimalac pusztán azért került ide, hogy játszótársa legyen a disznónak!
- Mazsolának? Nem. Tádé azért került ide, mert az ember, akarom mondani a manó, alapvetően jó és szeret jót tenni. És azzal, hogy Tádét befogadtuk, jobb lett neki is és Mazsolának is. Nekem is. Testvérek lettek, a személyisége fejlődött mindkettőnek. És így lettünk mi egy család.
- Az, hogy egy család lettek-e, még elválik. Itt van az a probléma, hogy ugye a disznó, aki előbb jött, az zöld.
- Igen, Mazsola zöld. Egészen sötét zöld. Ez baj?
- A másik pedig hófehér. Megbánta, hogy az első disznója zöld? Faji meggondolásból került másodszorra magához fehér disznó?
- Nem értem, kérem. Én ezen egyáltalán nem gondolkodtam. Zöld vagy fehér, egyre megy. Szeretem őket egyformán.
- Majd kiderül - lapozgatta az aktáját a hölgy. - Itt van kérem az a probléma, miszerint Ön, Manófalvi Manó, rendszeresen találkozik barátjával, a vén varjúval és hosszú sakkpartikat játszanak.
- Igen - mosolygott Manócska. - Varjú barátommal nagyon szeretünk sakkozni.
- Ez esetben ki foglalkozik az apróságokkal?
- Egymással foglalkoznak.
- Tehát nem törődik velük, olykor még a varjú felügyeletére is hagyja őket. Ebből is látszik, hogy nem képes az életét egyedül megoldania, így éretlen a malacok nevelésére!
- Lárifári! Nem tudom, mire akar az asszonyság kilyukadni! Boldogan, szeretetben élünk hárman. Ez a két malac hová is lett volna, ha nem kerül hozzám? Az utcán árván élnének!
- Arra akarok kilyukadni, hogy átugrott minden hivatalos formát! Először is jelentkeznie kellett volna nálunk, hogy hivatalosan is megállapíthassuk, hogy alkalmas-e az örökbefogadásra. Köztünk szólva, nem vagyok ebben olyan biztos. A cselekedetei korántsem megfontolásból születtek. A malacok csak úgy jöttek. Nem jelentette, nem regisztráltatta őket. Készítenünk kellett volna egy környezettanulmányt. Egy ekkora kis lyukban, nemigen lehet ennyi disznót tartani.
- Kettőt. És Mazsola meg Tádé a nevük! - lett egyre ingerültebb Manócska. Felállt és határozottan kifelé tolta a hadonászó nőt.
- Nem végzett el semmiféle tanfolyamot! Nem adott be jövedelemigazolást! Nem indította el hivatalosan egy malaccal kapcsolatban sem az eljárást! Még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy eldöntse: nyílt, vagy esetleg a titkos örökbefogadást választja!

De ezek a mondatok már a tökházon kívül harsogtak. Manócska rácsapta az asszonyra az ajtót. Fejét csóválva készítette el Mazsola és Tádé délutáni kakaóját, melyet az alvásidő után fogyasztott el a két malac. Mindig. Vagyis mióta csak Manócskánál laktak. A jó meleg tökházban, szeretetben, békességben.
Oszd meg másokkal is!
Mustra