Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A cím nem az enyém, hanem Janikovszky Éváé.
A cím nem az enyém, hanem Janikovszky Éváé. Azért nem saját, mert egyszerűen egyből ez a két könyv jut eszembe, amikor felmerül az a kérdés, hogy milyen nemű lesz-legyen a gyerek.
Mostanában úgy érzem, egyre többen mondják, hogy csak kislányt vagy csak kisfiút szeretnének. Persze mindenki hozzáteszi, hogy nincs baja akkor sem, ha másmilyen nemű lesz a baba. De mégis inkább szeretnék az egyik nemet.
Örülhetnék is neki, mert régen csak a fiúgyerek számított gyereknek. Ehhez képest manapság sokkal jobb a helyzet. Legalább annyian preferálják a lányokat, is mint a fiúkat. De mégis, valahogy nem tudok örülni. Biztos azért, mert én meg mindig úgy képzeltem, hogy lesz egy fiam meg egy lányom. Naná, hogy nem így lett!
Persze én sem bánom. Soha nem is bántam. Viszont mivel két fiam van, bennem maradt az a vágy, hogy megtapasztaljam azt az érzést és élményt, amit csak egy kislány mellet élhetnék át. Önzőség? Lehet, hogy az. Talán az is az, hogy arra is kíváncsi lennék, hogy mit művelne a párom egy kislánnyal, mert bizony a két fiával is olyan rajongói viszonyban áll, mint a szóbeszédbeli „fiús anyák” a fiaikkal és „lányos apák” a lányaikkal. Szoktam is kérdezgetni, hogy vajon hova tudná ezt fokozni igazi lányos apukaként?
Másrészt hiszek a sorsban. Vagyis abban, hogy nincsenek véletlenek. Nyilván nem ok nélkül lett két fiam. Nyilván másnak sem ok nélkül jön össze olyan nemű gyermek, amilyen. Csak azt kell megfejteni, hogy ki miért kapja azt, akit. Arra meg őszintén kíváncsi vagyok, hogy milyen okok miatt érzitek ti, hogy egy adott nemű gyermeket szeretnétek!
Mindenestre én mindenkinek nagyon melegen ajánlom, ha csalódik az ultrahangon vagy a szülészeten a gyermeke neme miatt, akkor gyorsan olvassa el Janikovszky Éva: Örülj, hogy fiú! vagy Örülj, hogy lány! című könyvét. De akkor is jót mosolyoghat Janikovszky Éva szövegén és Réber László rajzain bárki, ha azt kapja, amit kért!
Guruljka
