Olvasom a szaksajtóban, hogy a kismamák gyakran nagyon félnek a szüléstől.
Olvasom a szaksajtóban, hogy a kismamák gyakran nagyon félnek a szüléstől. Nos, ez velem se volt másként, ám nekem igen specifikus félelmeim voltak. Az egyik, hogy biztos császár lesz, hiszen én is így születtem. A másik kicsit viccesebb: attól tartottam, hogy éhes leszek a vajúdás alatt, és emiatt nem lesz elég erőm végigcsinálni.
Mondjuk én alapesetben kétóránként eszem, különben kitör a harmadik világháború, terhesen meg aztán pláne ilyen voltam. Az aggodalom tehát annyira nem alaptalan, különösen ha figyelembe vesszük, hogy első gyereknél az ötperces fájások és a születés közti idő simán egy nap is lehet, de fél nap biztosan. És ugye a legtöbb kórházban nem engedik a szülő nőt enni, hátha császározni kell.
Érdekes módon attól nem féltem, hogy fájni fog. Persze nem örültem neki, de igyekeztem úgy gondolni a fájásokra, mint egy természetes folyamat részére. Sokat segített a felkészülésben Gáborjáni Réka Jógaszülés órája, ahol rájöttem, a testem képes elviselni a fájdalmat (mielőtt valaki aggódni kezdene, jógagyakorlatról beszélünk, nem verésről).
A kajakérdést is sikerült megoldani: vittünk ipari mennyiségű szőlőcukrot, Gatorade-et és ásványvizet. A férjem szorgalmasan táplálta belém mindezeket, de igazság szerint nem éreztem sem éhséget, sem szomjúságot, csak a szám száradt ki nagyon.
A császártól való félelmem alaptalannak bizonyult: tévhit, hogy mindenki úgy szül, ahogy ő született. Nem is tudom, honnét szedtem ezt a marhaságot.
Ti mitől féltek, féltetek, és mi segített megoldani a dolgot?
