Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nagyon szeretnék egy kisbabát, megint.
Nagyon szeretnék egy kisbabát, megint. De most nem állunk úgy anyagilag, mondhatni sehogy sem állunk. Már a fiamnál sem volt egyszerű, több éves munkám gyümölcse. Igen, vannak, akik máshogy, de szintén sokat küzdenek a gyerek fogantatásáért. Hálás vagyok, hogy biológiailag nincs semmi akadálya, hogy kisbabám legyen, de olyan sok más akadálya van. És közben úgy vagyok programozva, hogy sok gyereket akarjak. Megőrjít a helyzet, hogy nem lehetett, és nem lehet most sem, akkor gyerekem, amikor én akarom. Gondolom, sokan vagyunk így ezzel. És erről soha senki nem ír.
De kezdjük az elején. Már a gimi utolsó évében is az volt a mottóm, hogy én azért megyek főiskolára, hogy majd mindent meg tudjak adni a gyereknek. Aztán ezt átformáztam az idők során arra, hogy azért mentem főiskolára, hogy majd meg tudjam teremteni a gyerekvállaláshoz a körülményeket. Most azt mondom, nem is tudom, mit tegyek, minek is mentem főiskolára?
Nagyon szép, amikor valaki ki tudja mondani, hogy az anyagiak nem számítanak. Én nem vagyok ilyen. Lévén igazi maximalista ember, nekem fontosak az anyagi javak. Nem a legfontosabbak, de egy szinten azért jelen van ez is. A főiskola alatt végig melóztam, a célom az volt, hogy találjak egy olyan munkát, ahol be vagyok jelentve, hogy majd legyen gyedem.
Nagyon felvilágosult, előre gondolkodó 19 éves voltam. Először persze csak feketén sikerült. Voltam fagyizóban eladó, fitneszteremben recepciós éhbérért, majd egy diákmunka alkalmával bekerültem egy multihoz. Pötyögtem az adatokat és közben reméltem, hogy itt majd tovább tudok jutni lépésről lépésre, itt majd tudom alkalmazni a diplomámat. Ez működött is egy ideig, több mint egy év múlva bejelentettek mint sori betanított munkást, persze a munkám maradt, de legalább papíron be voltam jelentve. A szerződésemet három havonta újították meg, ezzel is bebiztosítva magukat. De nekem ez elég volt, örültem.
Sokat dolgoztam, közben lediplomáztam, egyre több munkám lett, egyre többet tettem le az asztalra. A célom az volt, hogy véglegesítsenek. Két évet güriztem érte, nem tették meg. Akkor döntöttem úgy, hogy befejeztem. Ez így leírva nem is tűnik soknak, de amikor az ember átéli az évekig tartó meg nem becsülést, az már sok. Főleg, ha közben már nagyon nagyon akar gyereket.
Összeházasodtunk életem szerelmével és a gyerek mellett döntöttünk. Végre. Ekkor voltam 22. Már majd négy éve gyúrtam a gyerekre. Nem lenne teljes a történet, ha nem említeném meg, hogy amint elhatároztuk, egy komoly, az orvosok által gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nálam. Ebbe nem is akarok jobban belemenni, mivel nem orvosi segítséggel gyógyultam meg a hagyományos értelemben, hanem egy természetdoki segített rajtam, és ez igen megosztja az embereket, nekem most nem ez a célom. Ez négy hónap volt az életemből, de az eddigi legkeményebb négy hónap. A lényeg, hogy meggyógyultam és már semmi akadálya nem volt a babának. Jött is. Egyszer khm... csináltunk gyereket, akkor be is jelentkezett. Én ezt úgy értelmezem, hogy ő is nagyon készült már hozzánk. Gyönyörű két éves kisfiú, legnagyobb örömünk a kis csibész, és már nagyon önálló.
Jó lenne egy kisbaba. Nyár eleje óta ez motoszkál bennem. Persze ha most szülök, akkor nem lesz gyedem, mivel a szerződésem lejárt. Még örülhetek is, hogy olyan korrekt volt a cég, hogy meghosszabbította amíg megszülök, így kaptam mindent, gyedet, anyaságit. De most nincs semmim. El kell helyezkednem a legénnyel az oldalamon, aki most kezdi a bölcsit. Kell, hogy dolgozzak legalább fél évet, hogy megint legyen gyedem. Oké, ez nem is gond, csak el tudjak helyezkedni. Közben apa szintén fekete melója átmenetileg megszűnt. Legközelebb egy év múlva tudja folytatni legális keretek között. Vagyis egy évig dolgozok minimum. És csak bízom abban, hogy az az egy év a végső időpont, hogy tovább már nem kell halogatni semmit. Hát igen, sajnos nem a legelőnyösebb helyen lakunk munka szempontjából. De van friss levegőnk, szép tájunk, és a gyerekeknek az sem árt.
Egy hete visszakaptam a kölcsönadott babaholmikat. Még most is csak sírni tudok. Kellene beléjük egy kisbaba. De olyan de olyan messze vagyok most tőle.
Viru
